Scheiner Júlia a kozmetikaszalonjában

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Marosvásárhely
    Fénykép készítésének éve:
    1941
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Romania
    Name of the photographer / studio:
    Foto Merza
1941-ben készült a kép. Én vagyok rajta meg az inasom, akit kozmetikára tanítottam. 
 
Tavasszal, még a román világban, volt egy rendelet, hogy bárki bárhol tanult, muszáj egy bizonyos vizsgát Bukarestben letegyen ahhoz, hogy nyithasson vállalkozást. S akkor el kellett menjek Bukarestbe vizsgázni. 1940 tavaszán nyitottam a főtéren egy kozmetikát, és ősszel már bejöttek a magyarok. Egy kétemeletes házban volt a földszinten a kozmetika. Nagyon szép és tágas volt a hely, vajszínű volt a bútor, a vázák, a hamutartó és a függönyök pedig méregzöld. A bútort direkt csináltattuk, már nem emlékszem, hogy hol. Nagyon-nagyon ízléses, szép volt. Három ablak volt, de nem az utcára néztek, hanem egy gangra. Valaki mondta, hogy ő akar az első páciens lenni. Egyik nap a Fő téren láttam, s odamentem, s mondom, ha érdekel, ekkor és ekkor nyitom ki a kozmetikám. Másnap, mikor ebéd után felmentem, hogy kinyissam a kozmetikát, már állt egy ismeretlen vidéki fiatal pár a gangon, s várt. Nem tudták, hogy ők az elsők, később mondtam meg nekik. Ki volt téve a nevem, látták a kapun, hogy Mestitz Juci kozmetikus, és vártak. Kilenctől egyig és négytől hétig dolgoztam, de soha nem sikerült befejezni pontos órára, mindig többet maradtam. Nagyon sok volt a kliens. Persze a zsidók is szívesen jártak hozzám, de jött román, magyar és szász is, nem volt semmi különbség. 
 
Az utca felől egy biztosító volt, s nagyon jóban voltunk a biztosító fiával, Gyurkával. Ő nem dolgozott ott, az apjáé volt a biztosítótársaság. Amikor vonultak be a magyar katonák, hívott az öreg, hogy jöjjünk, mert onnan nagyon jól lehet látni. Páran mentünk, a bátyám is éppen ott volt. Egyszer csak csengetnek az előszobában, és három magyarországi pasas és egy marosvásárhelyi asszony áll ott díszmagyarban. Akartak beszélni a tulajdonossal. Hát jött Farkas bácsi, a biztosítós, aki ugyancsak zsidó volt. Kérdik, hogy "Zsidók vannak-e itt?". Mondja, hogy "Vannak, miért?". Mondja a nő: "Nem szabad az ablakhoz menjenek, nem szabad kinézzenek." Erre Farkas bácsi kitört, hogy ez az ő irodája, és annak engedi meg, hogy kinézzen az ablakon, akinek akarja. Nagyon odamondott a pasasnak. A nőnek, aki jó ismerősünk volt, nagyon kellemetlen volt. Biztos mondták, hogy jöjjön fel ezzel a pasassal, és nem volt mit tennie. Keresztény nő volt, de közben az ura zsidó származású volt, aki meghalt, és a lánya kint van Izraelben. Ez az első megnyilvánulás, ami történt, egy pofon volt nekünk. Persze továbbra is kinéztünk, s láttuk Horthyt, és láttuk a feleségét, de már elment a kedvünk az egésztől.
 

Interjú adatok

Interjúalany: Júlia Scheiner
Interjúkészítő neve:
Molnár Ildikó
Interjú készítésének hónapja:
Október
Interjú készítésének éve:
2002
Marosvásárhely, Románia

Kulcsfigura

Júlia Scheiner
Születési év:
1913
Születési hely:
Marosvásárhely
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Kozmetikus
II.világháború után:
Kozmetikus
Névváltozás
  • Születési név: 
    Mestitz Júlia
  • Születési név: 
    Schönbrunn Júlia

További képek ebből az országból

Székely Mór és Margit
Simonovits Jenõ és Salamon Golda barátokkal
Grün László és Mármor Márta gyerekként
Lövith Egon, Berta és Irén

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8