A magyar csapatok bevonulása Marosvásárhelyre 1940-ben

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Marosvásárhely
    Fénykép készítésének éve:
    1940
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Romania
    Name of the photographer / studio:
    Mestitz Mihály
1940. szeptember tizenhatodikán vonultak be a magyarok Marosvásárhelyre. Azt hiszem, hogy a bátyám, Mestitz Mihály fényképezett. Akkor még itthon voltak. 1957-ben mentek ki Olaszországba. Volt saját fényképezőgépe, még apukának is volt. Volt sötétkamránk is a házban.
 
1940 tavaszán nyitottam a főtéren egy kozmetikát, és ősszel már bejöttek a magyarok. Egy kétemeletes házban volt a földszinten a kozmetika. Nagyon szép és tágas volt a hely, vajszínű volt a bútor, a vázák, a hamutartó és a függönyök pedig méregzöld. A bútort direkt csináltattuk, már nem emlékszem, hogy hol. Nagyon-nagyon ízléses, szép volt. Három ablak volt, de nem az utcára néztek, hanem egy gangra. 
 
Az utca felől egy biztosító volt, s nagyon jóban voltunk a biztosító fiával, Gyurkával. Ő nem dolgozott ott, az apjáé volt a biztosítótársaság. Amikor vonultak be a magyar katonák, hívott az öreg, hogy jöjjünk, mert onnan nagyon jól lehet látni. Páran mentünk, a bátyám is éppen ott volt. Egyszer csak csengettek az előszobában, és három magyarországi pasas és egy [maros]vásárhelyi asszony állt ott díszmagyarban. Akartak beszélni a tulajdonossal. Hát jött Farkas bácsi, a biztosítós, aki ugyancsak zsidó volt. Kérdik, hogy "Zsidók vannak-e itt?". Mondja, hogy "Vannak, miért?". Mondja a nő: "Nem szabad az ablakhoz menjenek, nem szabad kinézzenek." Erre Farkas bácsi kitört, hogy ez az ő irodája, és annak engedi meg, hogy kinézzen az ablakon, akinek akarja. Nagyon odamondott a pasasnak. A nőnek, aki jó ismerősünk volt, nagyon kellemetlen volt. Biztos mondták, hogy jöjjön fel ezzel a pasassal, és nem volt mit tenni. Keresztény nő volt, de közben az ura zsidó származású volt, aki meghalt, és a lánya kint van Izraelben. Ez az első megnyilvánulás, ami történt, egy pofon volt nekünk. Persze továbbra is kinéztünk, s láttuk Horthyt, és láttuk a feleségét, de már elment a kedvünk az egésztől. Közben az apukám kapott egy meghívót hivatalosan a várostól, hogy jelenjen meg a tribünön sötét ruhában, Bocskai nyakkendőben és háborús kitüntetésekkel mint vendég, mint [Maros]Vásárhely egyik közismert embere. Apuka is és mi is természetesnek vettük ezt, és apuka persze elment oda. Ő a tribünön volt ezalatt, nem tudta, hogy a zsidóknak nem szabad kinézni. 
 
Aztán mi is lementünk az utcára az olasz sógornőmmel, Clarával. Most is emlékszem, azt kérdezte tőlem olaszul Clara, de jó hangosan: "Nem értem, mindig azt hallottam, hogy a magyar kicsi nemzet. Honnan annyi ember és felszerelés mégis, erre az alkalomra?" Erre egy magyar tiszt, aki épp ott volt, váratlanul visszafordult: "Biztosíthatom, hölgyem, hogy nagyon sokan maradtak még otthon" -- válaszolt vissza olaszul. Utána bemutatkozott, és elmondta, hogy Rómában tanult valami testnevelést, azért tud olaszul. Ezt a jelenetet sosem felejtem el.
 

Interjú adatok

Interjúalany: Júlia Scheiner
Interjúkészítő neve:
Molnár Ildikó
Interjú készítésének hónapja:
Október
Interjú készítésének éve:
2002
Marosvásárhely, Romania

További képek ebből az országból

Steinmetz Bella fiatal lányként
Lázár Gábor, Tibor és Rozália
Guth Gyula
Farkas József és Andarache Radu

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8