A kép Elefántcsontparton készült egy falucskában, Man város mellett. A képen a menyem tartja a két unokámat.
A fiamat Izraelból kiküldték két és fél évre Nigériába. Nigéria akkoriban angol kolónia volt, az Elefántcsontparton voltak [A Nigériai Szövetségi Köztársaság 1960 óta független állam, és ugyanez év óta a Nemzetközösség tagja. -- A szerk.]. Főleg gátakat épített. A víz ott, Afrikában nagyon fontos. Az elnöki palotában már nem is tudom, mit építettek. Érdekes volt, hogy egyszer kaptam egy képet az Elefántcsontpartról. Az unokáim egy medencében ültek, ahol krokodilok úszkáltak. Hát én rosszul lettem. Telefonáltam a gyerekeknek, hogy mertek ti ott ülni?! Azt mondták, hogy az elnök párizsi egyetemre járt, és kitanult gyerekorvos. Amikor visszajött Nigériába, akkor visszavette a régi szokásokat, az öltözködést, mindent, ami ott van. Egy jós megjövendölte neki, hogy a lelke a halála után egy krokodilba fog vándorolni. Ezért, hogy ne kelljen a lelkének messzire vándorolni, idomított krokodilokat tartott. Csak azon csodálkoztam, hogy ez egy egyetemet végzett ember, és? A jól végzett munkájáért a fiam egy körutat kapott Amerikába és Kanadába. Úgy megtetszett neki Amerika, hogy kiköltöztek oda. A fiamnak három államvizsgát kellett letennie. Fél éven belül a foglalkozása mellett megcsinálta. Most egy ipari üzemet épít, tíz órát dolgozik naponta.
Ru'ena Hornová unokái egy afrikai faluban
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.