A képen Ofer unokám látható. A képet a fiam küldte az Elefántcsontpartról, 1979-ben.
Paliéknak két gyermekük született: Ronit 1971-ben és Ofer 1975-ben. Az unokáim tudják, hogy zsidók. Az apjuk tiszteletére eljönnek a nagyünnepekre, a család összejön. Ronit már Izraelban született. Nagyon tudja, hogy mit és hogyan kell. Húsvétkor [Pészah] nagy vacsorát tartunk, úgy is mondhatom, hogy a Krisztus utolsó vacsorája, olyan módon, hogy összejön a család. Eszik ezt a nem kovászos kenyeret, bort, meg mit tudom, mit. Vacsora van, és akkor összejön a család. Hát most is az unokái, tehát a dédunokáim a fiamnál vacsoráztak. Ha kell, a mama is segít. Mindkét unokám közgazdasági egyetemre járt. A lányunokám nagyon okos, nagyon ügyes. Három gyereke van, nem dolgozik. A férje amerikai, a vallását nem kérdeztem. Foglalkozására nézve gyárigazgató, ilyen elektrotechnikai dolgokkal foglalkozik. Azonkívül felülvizsgál még két gyárat. Nagyon sokat utazik. A legidősebb dédunokám alapiskolába jár. Bradley egy évvel fiatalabb, óvodába jár, ugyanúgy a harmadik, a Dean is. Amikor az unokáim itt voltak, ők is tudtak szlovákul. A férjük amerikai állampolgár, ma már csak angolul beszélnek. Nagyon jó gyerekek.
Ofer Horn, Ru'ena Hornová fiúunokája
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.