Radvaner Vilmosné kislánykorában

Radvaner Vilmosné kislánykorában

Ez én vagyok 1915-ben. Én 1908-ban születtem. A Nyár utcai elemibe jártam. Végig a legjobb tanuló voltam. Az Andrássy úton volt a Mária Terézia felső leányiskola [lásd: leányiskolák], ami hat évet tartott. Nem nagyon lehetett bejutni, csak gazdagéknak. Az egyik nagynéném, az Ignác felesége, a Piri néni, és az ő húgának a férje egy könyvkiadó igazgatója volt, és egész Pesttel volt összeköttetése. Elment anyám, hogy szeretne engem az Andrássy útra. És azt mondta, hogy Budapest összes iskolájába segítem a Bözsit, de ide nem, mert itt csak flancolni tanul. Add be polgáriba [lásd: polgári iskola]. A Nagydiófa utcában volt az iskola. Ott is a legjobb tanuló voltam. Az iskolában kötelező volt minden péntek délután templomba menni. Eleinte anya vitt az iskolába, aztán már egyedül mentünk. Hát nem volt közlekedés. Laci gyalog ment a reálba [lásd: gimnázium és egyéb középiskolák], a Reáltanoda utcába. Én a Nagydiófa utcáig mentem velük.
 
Zongorázni tanultam három évig, mert addig kaptam kölcsön egy zongorát a nagybátyáméktól. Év közben nálunk volt a zongora, de mikor ők nyáron kimentek Zugligetbe, akkor kivitték a zongorát. Aztán azt mondták, hogy árt a zongorának a szállítás, és nem hozták be többé. Mindenfélét sportolgattam, de semmit sem csináltam jól az evezésen kívül, azt nagyon szerettem. Úsztam, csak rosszul, korcsolyáztam, gyeplabdáztam, teniszeztem, de mindent csak egy kicsit.
 
Open this page