Radvaner Vilmosné anyjával és kislányával

+
  • Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Name of the photographer / studio:
    Sinayberger Béla, Budapest, Király u. 51.
Ez itt én vagyok, az anyám és Juli lányom.
 
Anyám 1884-ben született Budapesten. Elvégezte a négy polgárit [lásd: polgári iskola], utána annyit tanult, hogy megtanult varrni, és aztán otthon volt.
 
Júlia 1949-ben született. Mikor apám meghalt, akkor én megfogadtam a halálos ágyánál, hogy anyám velem él. Hát tulajdonképpen nekem nagy könnyebbség volt, mert Juli fél éves volt, amikor föl kellett adnom a szalont, és el kellett mennem dolgozni. Elvették tőlem a kisgyerekemet. 21 évig volt olyan foglalkozásom, hogy otthon voltam a lakásban. Tehát hogyha a gyerekem sírt, akkor átmentem a másik szobába. Féléves korától viszont anyám nevelte. 
 
Juli a gimnáziumban osztályelső volt. Fölvették az első jelentkezésnél a Színművészeti Főiskolára. Én boldogan megyek be másnap az irodába, és a jogtanácsosunkkal találkoztam, és azt mondja nekem: Erzsi, nem kell ennek olyan nagyon örülni. Nagyon göröngyös pálya, ott vagy nagyon sikeres valaki, vagy nem. Annyiszor érzem ezt. Nagyon sajnálom a Julit a mai életével.  Juli 1971-ben, igen, 1971-ben kapta meg a diplomáját, és vidéken volt. Először Debrecenbe kapott szerződést, onnan aztán más vidéki városokba ment. Én akkor mentem nyugdíjba, amikor a Juli megkapta a diplomáját.

Interjú adatok

Interjúalany: Vilmosné Radvaner
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének éve:
2001
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Vilmosné Radvaner
Zsidó név:
Golde
Születési év:
1908
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Nőiruha-szalon tulajdonos
II.világháború után:
Személyzetis egy gyógyszergyárban
Névváltozás
  • Születési név: 
    Gönczi Erzsébet
    Névváltoztatás oka: 
    Házasságkötés
  • Születési név: 
    Grósz Tiborné
    Névváltoztatás éve: 
    1948
    Névváltoztatás oka: 
    Újraházasodás

Másik személy

Mihályné Gönczi
Zsidó név:
Temele
Születési év:
1884
Születési hely:
Budapest
Halálozási év:
1963
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Háztartásbeli
  • Születési név: 
    Klein Teréz
    Névváltoztatás éve: 
    1904
    Névváltoztatás oka: 
    Házasságkötés
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8