Gönczi Mihály Manó

Ez itt az apám, Gönczi Mihály Manó. Göncön [Abaúj-Torna vm.] született 1877-ben. A nagyszüleimnek saját házuk volt, és volt a bolt. És aztán jött oda egy másik zsidó, aki ügyesebb és okosabb volt, mint a nagypapám, és ők tönkrementek. Akkor átmentek Kassára. Ott mit csináltak, nem tudom. Lehet, hogy akkor már a legidősebb fiuk segítette őket. Aztán följöttek Pestre. A Garay utcában laktak. Itt tulajdonképpen semmivel sem foglalkoztak. Ott is volt egy kis üzlet, de az már a lányuké volt, hogy besegítettek-e, nem tudom. És aztán meghaltak szegények. Apám négy polgárit végzett.
Utána elment egy nagy elegáns bútorüzletekbe mint eladó és tervező -- nagyon szépen rajzolt. A Kecskeméti utcában volt egy nagy üzlet, ahol nagyon elegáns bútorokat árultak, bejött egy vevő, és azt mondta, kérem, ha megnézné a bútorokat, hogy mit szeretnék nagyjából, és akkor apám megrajzolta a hálószobát, az ebédlőt, a szalont, az úriszobát. Ha megfelelt, megcsinálta a műbútorasztalos, leszállították, berendezték, tessék beköltözni. Az egész műbútorasztalos-szakma ismerte.