Neuser Lipót és kislánya

Neuser Lipót és kislánya

Kép
A képen nagyapám, Neuser Lipót és anyukám, Neuser Margit van. Valamikor az 1900-as évek elején készült a kép, Budapesten. Az anyai nagyapám nagyszerű ember volt. Valamikor a Múzeum körút sarkán, az Astoria Szállónál egy nagy ruházati áruház volt, a Neumann M. Áruház, annak volt az igazgatója. Ôk csinálták a nagyon divatos úgynevezett boy-ruhákat gyerekeknek. És azon túl rengetegfajta konfekcióruhát árultak, de finomakat. A cég tulajdonosai elmentek Magyarországról, és ô mint saját cégét vezette az áruházat. Aztán átutalta a pénzt a tulajdonosoknak. Több alkalmazott volt az üzletben, akik nagyon szerették a nagyapámat. Volt egy nagyon szép cigarettatárca, amibe bele volt vésve, hogy 'Hôn szeretett igazgatónknak' és az összes név rajta. Nyilvánvalóan tényleg szerették. Egyébként borzasztó aranyos is volt mindenkivel. Nálunk a családban elôírás volt, hogy udvariasnak, kedvesnek kell lenni, nagyképűsködés nincs. Ő 1868 körül született, és hogy mikor halt meg, azt pontosan tudom, mert a második elemista vizsgámon elájult 1939-ben, és három nap múlva halott volt. Azért ájult el és halt meg, mert aznap közölték vele, hogy miután az áruház zsidóké, és ô is zsidó, az áruházat elveszik a tulajdonosoktól, ô pedig menjen, mert a titkára lesz a vezérigazgató. Ő soha életében nem dolgozott másutt, csak itt, ebben az áruházban. Ez borzasztóan megviselte, és az én év végi vizsgámon elájult. Anyám itt született Pesten, 1899-ben, jómódú úri családban. Vallásos gyerekkora volt, aztán a Zeneakadémiára járt, Dohnányi Ernô tanítványa lett. Zongoraművészi és tanári oklevelet szerzett. Még lány korában járt külföldre fellépni. Nem sokszor. Aztán férjhez ment, gyerekei születtek, és akkor abbahagyta. Amikor én gyerek voltam, akkor tanított, leginkább ingyen, szegény fiatalokat.
Open this page

Fotó adatai

Interjúalany

Mária Büchlerné Krämer