Lazarovits Ernő esküvői képe

Lazarovits Ernő esküvői képe

Ez a kép 1948-ban készült, Budapesten.

Ez az esküvői képünk. Egy hivatásos fényképész csinálta, aki épp ott volt a kerületi elöljáróságon, hogy mégis, hogy megörökítsen minket.

Egyetemre jártam, amikor az unokahúgom elvitt bemutatni egy barátnőjének.

A lány egyáltalán nem tetszett nekem, viszont épp ott volt nála a szomszédból a Gitl, és ő nagyon nagy hatást tett rám.

Udvarolni kezdtem neki, és 1948-ban összeházasodtunk.

Bár Gitl is zsidó, nem tartottunk hagyományos vallásos esküvőt [lásd: házasság, esküvői szertartás], csak polgárit.

Hamarosan megszülettek a gyerekeink, Györgyi 1949-ben, Szilvia pedig 1953-ban.

A nagyobbik lányom banktisztviselő, a kisebbik újságíró lett.

Györgyi révén egyébként kétszeres nagypapa vagyok, 1972-ben született Zsolt unokám ügyvéd, a két évvel fiatalabb Judit pedig marketing-szakember.

A gyerekeim kezdettől fogva tisztában voltak a származásukkal, de nem kaptak zsidó nevelést.

Tudták, hogy én járok templomba a Thököly útra, de őket nem vittem magammal, és otthon sem tartottuk a zsidó ünnepeket.

Úgy gondoltam, hogy azért, mert én gyakorlom a vallásomat, a gyerekeknek nem kell feltétlenül ugyanezt tenniük.

Nem akartam, hogy megbélyegezzék őket, hogy rossz szemmel nézzenek rájuk, mert templomba járnak.

Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy tudják, mi történt a zsidósággal a háború alatt, és elmeséltem nekik, hogy a családunk tagjai mi mindenen mentek keresztül.

Utolsó éves lehettem, amikor a különböző egyetemeken megalakultak a filozófia tanszékek.

Miután megkaptam a diplomámat, tanítottam az orvosin, utána pedig a közgázon.

Aztán váltottam, és 1956 elején a Mávag Mûvelődési Ház igazgatói székébe kerültem.

Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.