Lazarovits Ernő esküvői képe
Ez a kép 1948-ban készült, Budapesten.
Ez az esküvői képünk. Egy hivatásos fényképész csinálta, aki épp ott volt a kerületi elöljáróságon, hogy mégis, hogy megörökítsen minket.
Egyetemre jártam, amikor az unokahúgom elvitt bemutatni egy barátnőjének.
A lány egyáltalán nem tetszett nekem, viszont épp ott volt nála a szomszédból a Gitl, és ő nagyon nagy hatást tett rám.
Udvarolni kezdtem neki, és 1948-ban összeházasodtunk.
Bár Gitl is zsidó, nem tartottunk hagyományos vallásos esküvőt [lásd: házasság, esküvői szertartás], csak polgárit.
Hamarosan megszülettek a gyerekeink, Györgyi 1949-ben, Szilvia pedig 1953-ban.
A nagyobbik lányom banktisztviselő, a kisebbik újságíró lett.
Györgyi révén egyébként kétszeres nagypapa vagyok, 1972-ben született Zsolt unokám ügyvéd, a két évvel fiatalabb Judit pedig marketing-szakember.
A gyerekeim kezdettől fogva tisztában voltak a származásukkal, de nem kaptak zsidó nevelést.
Tudták, hogy én járok templomba a Thököly útra, de őket nem vittem magammal, és otthon sem tartottuk a zsidó ünnepeket.
Úgy gondoltam, hogy azért, mert én gyakorlom a vallásomat, a gyerekeknek nem kell feltétlenül ugyanezt tenniük.
Nem akartam, hogy megbélyegezzék őket, hogy rossz szemmel nézzenek rájuk, mert templomba járnak.
Ugyanakkor fontosnak tartottam, hogy tudják, mi történt a zsidósággal a háború alatt, és elmeséltem nekik, hogy a családunk tagjai mi mindenen mentek keresztül.
Utolsó éves lehettem, amikor a különböző egyetemeken megalakultak a filozófia tanszékek.
Miután megkaptam a diplomámat, tanítottam az orvosin, utána pedig a közgázon.
Aztán váltottam, és 1956 elején a Mávag Mûvelődési Ház igazgatói székébe kerültem.
