Lazarovits Ernő és családja
Ez a kép Kolozsváron készült, az Árpád utcai lakásunk udvarán, 1939-ben.
Ez az egyetlen képem, ami megmaradt a második világháború előtti évekből.
A képen bal oldalon állok én, mellettem az apám, Lazarovits Izsák áll. Mellette az anyukám, Regina van, aztán a húgom, Éva.
Bal oldalon az apai nagymama ül, őt Rosenfeld Rózának hívták, ő még a deportálás előtt meghalt, 1943-ban.
Az anyukám előtt ül az ő édesanyja, Fülöp Eszter, ő is a holokauszt előtt halt meg, 1940-ben.
Az öltöny, amit viselek, két évvel korábban a bár micvómra készült.
Lazarovits Ernő néven 1924-ben születtem Szilágysomlyón, a Magura hegység lábánál. Édesanyámnak a korábbi években már született négy kisfia, de egyikük sem érte meg az egyéves kort.
Az orvosok semmiféle magyarázatot nem találtak a rejtélyes halálesetekre, és anyám persze rettegett, hogy engem is elveszít majd, ezért elment tanácsot kérni a híres tinódi rabbihoz.
A rabbi ránézett a hasára, és azt mondta, hogy ez a gyerek is fiú lesz, és meg fog maradni.
Ugyanakkor figyelmeztette anyámat, hogy szigorúan vallásos szellemben nevelje a gyerekét, különben akkor fogja Isten magához szólítani a kisfiút, amikor a szülőknek a legnagyobb örömük telik benne.
Anyám megnyugodott, hazament, és néhány hónap múlva megszült engem.
Nem sokkal ezután az a mendemonda terjedt el a faluban, hogy a házunkon valamiféle átok ül.
Erre a szüleim, akik persze borzasztóan féltettek engem, otthagyták Szilágysomlyót, és felköltöztek Kolozsvárra.
Ez 1925-ben történt, amikor még egy éves sem voltam. Anyám négy év múlva még egy gyereket szült, a húgomat, Évát, aki 1950 óta Izraelben él.
A szüleim mélyen vallásos emberek voltak. Apám mindennap kétszer, reggel és este is eljárt a Poale Cedekbe, a vallásos iparosok templomába.
Anyám kóser háztartást vezetett, és még ma is pontosan emlékszem arra, hogy mit főzött a hétvégeken.
Péntekenként elvittük a libát a sakterhez, anyukám aztán a hájából és a bőréből tepertőt készített, a máját pedig kisütötte.
Ez volt a pénteki ebéd tört krumplival és savanyúsággal.
Vacsorára halkocsonyát vagy töltött halat ettünk [lásd: halételek], húslevest és libaaprólékot savanyúsággal, esetleg kompóttal.
Szombatonként ebédre almából vagy körtéből készített gyümölcslevest kaptunk, és libasültet tarhonyával, természetesen ezeket is hidegen ettük [lásd: szombati munkavégzés tilalma].
Emlékszem, hogy a liba combját mindig apa kapta.
