Lázár Sára

+
  • Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary

Õ az édesanyám [Lázár Sára]. 

Édesanyám lánykori neve Groszman Sára volt, 1899-ben született Nagykállóban, Szabolcs megyében. Általános [elemi] iskolát végzett, azt hiszem, akkor hat osztály volt. 

Miután 1924-ben összeházasodtak, édesapám egy másik nagybirtokon volt gazdatiszt, majd az 1925-ös évben Hajdúnánásra költöztek. Hajdúnánáson kibérelt édesapám egy városi szállodát és vendéglõt, "Bocskay Vendéglõ és Szálloda" volt a neve, azzal foglalkozott. Én is, a testvérbátyám is Hajdúnánáson születtünk. A testvérbátyám [Lázár István] 1925-ben, én 1929-ben. Édesapám szigorú volt, szóval volt családi fegyelem. Fegyelem volt a házban. Õszintén megmondom, hogy mikor az öreg otthon volt, akkor mukkanni nem lehetett. Amikor kilépett, akkor aztán éltük a világunkat. Édesanyám nagyon jó asszony volt, nagyon szeretett. Az biztos, hogy én édesanyámhoz ragaszkodtam mindig inkább, õ is hozzám. Drága édesanya volt, nagyon szeretett engem. De mit mondjak? Felneveltek, embert csináltak belõlünk.

Hajdúnánásról körülbelül 1930-ban átköltöztünk Debrecenbe. Ott is vendéglõje volt édesapámnak. 1933-34-ben -- körülbelül négy éves voltam -- átjöttünk ide, Romániába, de útlevéllel. Vetésen laktunk [Szatmárnémetitõl 10 km-re, nyugatra], gyerekkoromban ott is voltam. Volt húsz hektár földünk, voltak szarvasmarhák, lovak voltak, disznók voltak, majorság volt. A tanyánkon éltem ötéves koromig. De mi történt? Az történt, hogy egy keveset laktunk Szatmárnémetiben is, de nem sokáig, vagy egy évig, mert egy nap a szüleim kaptak a Sziguráncán [Hivatalos nevén románul Siguranta Generala a Statului, Állami Általános Biztonság. -- A szerk.] -- ez volt a régi román Szekuritáté -- keresztül egy felszólítást, hogy huszonnégy órán belül hagyják el az országot. 

Akkor csomagoltunk, és három-négy bõrönddel visszamentünk Magyarországra, Debrecenbe, ahol egy bútorozott szobában laktunk a Csók utcában. Olyan hirtelen kellett menni, néhány bõröndöt vittünk csak magunkkal. Az édesanyámmal megpróbáltunk egyszer átjönni -- édesapám nem mert jönni, és édesanyámmal ketten jöttünk --, hogy valamit vigyünk még, és próbáltuk volna rendezni a dolgokat. De Érmihályfalván le volt adva a határnál, hogy feketelistán vagyunk, vissza is fordítottak, nem tudtunk eljönni Szatmárra [Szatmárnémetibe]. A következõ vonatra feltettek, és visszaküldtek Debrecenbe. Debrecenben abból éltünk, hogy az édesapám kiharcolta, hogy emeljék hetvenöt százalékos hadirokkanttá, hogy kapjon többecskét. Így menekült meg a családunk a deportálástól mint kivételezett. Emlékszem, harmincöt pengõ hadinyugdíjat kapott havonta mint ötvenszázalékos hadirokkant, és ezt felemelték ötven pengõre. Akkor fillérekért lehetett vásárolni, a pengõnek nagy értéke volt. Akkor százötven-kétszáz pengõ nagy fizetés volt. A hadinyugdíjból éltünk, még eladogattunk ezt-azt, a család, a rokonság is segített.

Az apai nagyszüleim ortodox zsidók voltak, édesapám is az volt. Az édesapám tudott jiddisül is, és nagyon neheztelek rá, hogy nem tanította meg, mert az is egy nemzetközi nyelv, mint az eszperantó. Hogy volt a zsidó családoknál: a gyerekek ne értsék, amit [a felnõttek] beszélnek. Édesanyám nem tudott jiddisül, õk magyarul beszéltek, de édesapám az õ szüleivel jiddisül beszélt. Az édesanyámnak nem volt levágva a haja, de édesanyám is vallásos volt, és annyira igyekeztünk megõrizni a kóserséget, hogy 1944-ben, mikor már nem lehetett semmi kóser dolgot kapni, inkább nem ettünk húst, vegetariánus módon fõzött édesanyám, megtartottuk a vallást. Édesanyám egészen addig tartotta a kóser háztartást, amíg a bátyám felköltöztette Bukarestbe [1950-ig], ott azután már nem volt teljesen megtartva a kóser háztartás.

Nem voltunk olyan nagyon ortodoxok, de vallásosak voltunk, megtartottuk az összes ünnepet. A zsidó ünnepek az ünnep elõtti este kezdõdnek. A szombat is péntek este kezdõdik, aztán a szombatnak a kimenetelét is szokták egy imádsággal megtartani. Péntek este jött az ünnep [kezdõdik a szombat], akkor az édesanyám meggyújtotta a gyertyákat. Édesanyám négy gyertyát gyújtott, mert négyen voltunk a családtagok, és akkor elmondta az imát, megáldotta.

Édesanyám, amikor özvegyen maradt, mi már akkor nagyok voltunk. A bátyám elvitte édesanyámat is Bukarestbe, mert jó állása volt ott neki, ugye, és ott volt haláláig. Édesanyám Bukarestben halt meg, elég fiatalon. Egy baleset érte 1955 novemberében, villamosról szállt le, szürkület volt, nem volt még megállva a villamos, és lelépett, elesett. Combnyaktörése volt, azt megoperálták, akkor még újdonságnak, nagy mûtétnek számítottak a combnyak-, medencemûtétek. Felmentem Bukarestbe, a kórházba, mellette voltam a mûtét alatt, és az után, hogy hazajöttem -- Marosvásárhelyt voltam akkor állásban, a Vérátömlesztõ Központban --, néhány napra rá jött az értesítés, hogy meghalt. Súlyos állapotban volt, amikor mûtötték, a mûtõasztalon már szinte meghalt, a mûtét után tüdõgyulladást is kapott, volt asztmája is, és meghalt. Fiatal volt, ötvenhat éves. Bukarestben nem volt semmiféle kötõdésünk, ezért elhamvasztottuk az édesanyámat, és ott volt a Belu krematóriumban, de amikor a bátyám elment Izraelbe, akkor elhoztam az urnát ide, és itt van eltemetve a kovásznai temetõben.

Interjú adatok

Interjúalany: Gábor Lázár
Interjúkészítő neve:
Major Emőke
Interjú készítésének hónapja:
Szeptember
Interjú készítésének éve:
2005
Kovászna, Romania

Kulcsfigura

Sára Lázár
Születési év:
1899
Születési hely:
Nagykálló
Halálozási év:
1955
Halálozási hely:
Bukarest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Groszman Sára
    Névváltoztatás éve: 
    1924
    Névváltoztatás oka: 
    Házasságkötés

További képek ebből az országból

Szabados Ferenc
Kertész Endréné munkakönyve
Domonkos Miksa a zsinagógában
A Szántó család
Vázsonyi János feleségével, Halmy Eszterrel és fiukkal
Jelmezbál Gyönkön
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8