Lázár Gábor gyerekként

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Debrecen
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary

Gyerekkori képem ez. Ez a kép volt az útlevelemben.

Miután a szüleim 1924-ben összeházasodtak, édesapám egy másik nagybirtokon volt gazdatiszt, majd az 1925-ös évben Hajdúnánásra költöztek. Hajdúnánáson kibérelt édesapám egy városi szállodát és vendéglőt, "Bocskay Vendéglő és Szálloda" volt a neve, azzal foglalkozott. Én is, a testvérbátyám is Hajdúnánáson születtünk. A testvérbátyám [Lázár István] 1925-ben, én 1929-ben. Édesapám szigorú volt, szóval volt családi fegyelem. Fegyelem volt a házban. Õszintén megmondom, hogy mikor az öreg otthon volt, akkor mukkanni nem lehetett. Amikor kilépett, akkor aztán éltük a világunkat. Édesanyám nagyon jó asszony volt, nagyon szeretett. Az biztos, hogy én édesanyámhoz ragaszkodtam mindig inkább, ő is hozzám. Drága édesanya volt, nagyon szeretett engem. De mit mondjak? Felneveltek, embert csináltak belőlünk.

Hajdúnánásról körülbelül 1930-ban átköltöztünk Debrecenbe. Ott is vendéglője volt édesapámnak, "Kossuth Vendéglő és Szálloda", arra már én emlékszem mint kicsi gyermek. A debreceni nagyállomás előtti téren volt a vendéglő és szálloda. És Debrecenben voltunk, azt hiszem, vagy három évig, de édesapámat a honvágy hazahozta. A szülei itt éltek, és hazacsalták édesapámat. Rábeszélték, hogy vegyen egy kis birtokot Szatmár mellett egy községben, Vetésen. Így 1933-34-ben -- körülbelül négy éves voltam -- átjöttünk ide, Romániába, de útlevéllel. Vetésen laktunk [Szatmárnémetitől 10 km-re, nyugatra], volt húsz hektár földünk, voltak szarvasmarhák, lovak voltak, disznók voltak, majorság volt.

A tanyánkon éltem ötéves koromig. De mi történt? Az történt, hogy egy keveset laktunk Szatmárnémetiben is, de nem sokáig, vagy egy évig, mert egy nap a szüleim kaptak a Sziguráncán [Hivatalos nevén románul Siguranta Generala a Statului, Állami Általános Biztonság. -- A szerk.] -- ez volt a régi román Szekuritáté -- keresztül egy felszólítást, hogy huszonnégy órán belül hagyják el az országot. Valami feljelentés is szerepet játszott abban a dologban, én azt mondom, mert ugye honnan tudta a Sziguránca, hogy az édesapám ki volt. És ez volt a vád, hogy városparancsnok volt Gãesti-en [az I. világháború idején]. Valaki felismerte, és feljelentette. Újságcikket is jelentettek meg akkor, hogy az osztrák-magyar hadseregben volt katonatiszt, minden. És így 1936-ban útra tettek. 

Akkor csomagoltunk, és három-négy bőrönddel visszamentünk Magyarországra, Debrecenbe, ahol egy bútorozott szobában laktunk a Csók utcában. Olyan hirtelen kellett menni, néhány bőröndöt vittünk csak magunkkal. Az édesanyámmal megpróbáltunk egyszer átjönni -- édesapám nem mert jönni, és édesanyámmal ketten jöttünk --, hogy valamit vigyünk még, és próbáltuk volna rendezni a dolgokat. De Érmihályfalván le volt adva a határnál, hogy feketelistán vagyunk, vissza is fordítottak, nem tudtunk eljönni Szatmárra [Szatmárnémetibe]. A következő vonatra feltettek, és visszaküldtek Debrecenbe. Debrecenben abból éltünk, hogy az édesapám kiharcolta, hogy emeljék hetvenöt százalékos hadirokkanttá, hogy kapjon többecskét. Így menekült meg a családunk a deportálástól mint kivételezett. Emlékszem, harmincöt pengő hadinyugdíjat kapott havonta mint ötvenszázalékos hadirokkant, és ezt felemelték ötven pengőre. Akkor fillérekért lehetett vásárolni, a pengőnek nagy értéke volt. Akkor százötven-kétszáz pengő nagy fizetés volt. A hadinyugdíjból éltünk, még eladogattunk ezt-azt, a család, a rokonság is segített.

1938-ban leköltöztünk a határ mellé egy nagyközségbe, Csengerbe, ahhoz, hogy tudjunk gazdálkodni, hogy tudjuk valahogy a földet megközelíteni. Onnan lehetett kérni kettős birtokossági határátlépőt, és azzal át lehetett járni, gazdálkodni. Ilyen kettős birtokossági határátlépőt az kapott, akinek volt földje itt [Romániában] is, ott [Magyarországon] is. Édesapámnak nem volt [földje], csak itt, Vetésen, de megadták úgy is. Volt egy ilyen lehetőség, és ezt kihasználtuk. Úgy kellett, hogy reggel jöttünk, és este vissza kellett menni, annyira, hogy tudta édesapám intézni a földet. Úgyhogy lóval, szekérrel közel volt, egy olyan hét-nyolc kilométer körülbelül a határ Vetéstől, [visszafele menet] Vetés után van Óvári, ott a határ. Csengerben voltunk 1940-ig, amíg Horthy Miklós a fehér lován bevonult, akkor aztán vissza tudtunk jönni. Édesapám, mikor hazajöttünk, folytatta a gazdálkodást. 

Én az iskolát Szatmárnémetiben kezdtem 1935-ben, a második elemi osztályt a debreceni Zsidó Gimnáziumban végeztem 1937-ben, majd a harmadik és negyedik osztályt Csengerben, a helybeli zsidó elemi iskolában. Miután elvégeztem a négy elemi osztályt, magánúton elvégeztem az első gimnáziumot a debreceni Zsidó Gimnáziumban.

Interjú adatok

Interjúalany: Gábor Lázár
Interjúkészítő neve:
Major Emőke
Interjú készítésének hónapja:
Szeptember
Interjú készítésének éve:
2005
Kovászna, Romania

Kulcsfigura

Gábor Lázár
Zsidó név:
Árje
Születési év:
1929
Születési hely:
Hajdúnánás
Foglalkozása
II.világháború után:
Orvos

További képek ebből az országból

Hirschberg Móric és Vilmos rokonokkal
Erdõs Miklós esküvõje
Löwenstein Rozália nagymama
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8