Lázár István, Lázár Maja és Lázár Judit

Lázár István, Lázár Maja és Lázár Judit

Itt a bátyám [Lázár István] van a feleségével és az unokájukkal, Majával.

A második világháború után, kérem szépen, meg kellett teremteni a demokratikus államrendet, akkor megalakult a Román Kommunista Párt, a bátyám pártaktivista lett, és szervezték a Román Kommunista Pártot. A választásokat meg kellett hamisítani, annak idején nagy cirkusz volt, hogy megnyerte a kommunista párt a választásokat 1946-ban, azt hiszem, akkor volt az első úgynevezett választás. Hát én magam is kétszer mentem szavazni, például, emlékszem. A halottak szavaztak… És így azután sikerült ezt a Maniu és Bratianu vezette Liberális [valójában: Nemzeti] Parasztpártot [legyőzni] [lásd: Nemzeti Parasztpárt Romániában].

A bátyám közben beiratkozott mint aktivista Kolozsváron a jogi fakultásra, látogatás nélkül végzett három évet, és a negyediken felment Kolozsvárra, ott fejezte be a jogi szakot, ügyvéd lett. És akkor kerestek fiatalokat a "Hivatalos Közlöny"-höz, és a dékánja -- akit később árulónak minősítettek, be is zárták -- propunálta [ajánlotta] a bátyámat, hogy vegyék fel egy másik kollégájával együtt. És akkor a bátyámat kinevezték Bukarestbe, a "Hivatalos Közlöny"-nek [Monitorul Oficial] lett a főszerkesztője 1950-ben, és a "Hivatalos Közlöny"-nél dolgozott egészen 1964-ig. Amikor megtudták, hogy feliratkozott családostól, hogy elmenjen Izraelbe, azonnal kidobták az állásából, és kirakták a pártból is. Egy kisebb állásba került, aztán elmentek, letelepedtek Izraelben. Beilleszkedtek, jól vannak.

Izraelben letette a nyelvvizsgát, de letette ott is az összes ügyvédi vizsgát, és ügyészként dolgozott az izraeli rendőrségnél, és mikor nyugdíjba ment, akkor nyitott egy ügyvédi irodát Rehovoton. Ők Rison Lecionban laknak, és Rehovot ott van nem messze. Most már nyolcvan éves, beteg ember is, úgyhogy nem dolgozik. De nagyon jó testvérem volt mindig, mert segített. Míg az egyetemen voltam is segített a bátyám, mert ugye tanulni mindig pénz kellett. 

A feleségével Kolozsváron ismerkedtek meg. A felesége Lázár Judit, született Jakabovics, nagykárolyi, zsidó származású, Kolozsváron végezte a zeneakadémiát. Egy gyermekük van, Péter, 1958-ban született, házas ember, a felesége a szüleivel együtt Marokkóból vándorolt be. Nekik van két gyönyörű gyerekük, az egyiket úgy hívják, hogy Maja, a másikat meg úgy hívják, hogy Gál. Maja most katonáskodik, a testvére vagy két évvel fiatalabb, még iskolában van.

Itt, az országban a családból csak egyedül én maradtam.

Open this page