Kósa Alice és Dézsi Judit

Kósa Alice és Dézsi Judit
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Sepsiszentgyörgy
    Fénykép készítésének éve:
    1946
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Románia
    Ország neve ma::
    Romania
Itt én vagyok [Kósa Alice] Juditkámmal [Dézsi Judit, szül. Kósa Judit] a sepsiszentgyörgyi lakásunk erkélyén, 1946 nyarán. Csak két évet voltunk [Brassóban], és 1940-ben visszajöttünk Sepsiszentgyörgyre. Sepsiszentgyörgyön a Közfürdő utcában laktunk, most is megvan [a ház], mert a románok elmentek, és kibéreltünk egy szép egyemeletes lakást, körülvéve kerttel, elöl jó nagy területtel. Az egy három szoba-konyha-fürdőszobás lakás volt. Egy román családnak a tulajdona volt, a románnak magyar volt a felesége, de románabbnak érezte magát, mint a férje. És ugye azok [1940-ben] elmentek. A románok elmentek [Sepsi]Szentgyörgyről, egy-kettő, ha mert maradni. Mert csúfak voltak a székelyek, beverték az ablakát mindeniknek, nem mertek kimenni [a házból a románok]. A román megbízott valakit -- egy magyar embert --, azon keresztül fizettük a lakbért. És ott laktunk. És a fivérem elment [látogatóba] Pestre a feleségével -- Budapesten nekem van ma is élő első unokatestvérem --, és hozott nekem egy [harisnya] szemfelszedő tűt. Megvan most is. De nem olyan egyszerű, hogy csak a horga van, hanem úgy van megcsinálva, hogy egy picit rugós. Na, akkor én nekiültem, és megtanultam harisnyafelszedni. Olyan gyorsan tudtam majdnem, mint a gép. Úgy megszokta már a kezem. Én azzal többet kerestem, mint a férjem, mert probléma volt a harisnya, nem volt olyan egyszerű, hogy bemegyek a boltba [és veszek]. Hol volt, hol nem. Nagyon sok munkám volt, mindig éjjel fél kettőkor feküdtem le. Mert nappal főzni is kellett, takarítani is kellett. És három szobám volt, egyet kiadtam, szedtem a szemeket, semmi[ben] hiány[t nem láttunk]. A férjem nem vette volna jó néven, nem akarta engedni, hogy dolgozzak. Jó, nem volt kedve, hogy menjek dolgozni, de én kitaláltam [mindenfélét], mert nem tudta volna ő a fizetéséből a családot fenntartani. Közben [1945-ben] négyen lettünk a családban, és az ő ezernégyszáz lejes fizetésével nem tudtunk volna [megélni]. Mindenfélét kitaláltam. Főztem a csokit, töltöttem lapokat finom dobostortakrémmel, és házicsokit, tésztát árultam, szerény kamattal, hogy úgy mondjam. Egy lejért adtam egy darab csokit is és a tésztát is. És közben éjfélig szedtem a [harisnya]szemeket, én többet kerestem, mint a férjem. Mert én nem bírtam, nekem kellett? [a pénz]. És ott volt a két gyermek. Aztán németet tanítottam [otthon], volt, hogy kilenc tanítványom volt [egy tanév alatt]. Juditkám 1945-ben született. Juditka is nagyon szerette a nyelveket, én azt gondoltam, hogy inkább nyelvszakra megy. De aztán nagyon megszerette a matematikát, és akkor már csak mérnök? És nem is tudhatott volna csak olyan pályára, olyan egyetemre menni, amelyik közel van. Nem volt anyagi [lehetőség] -- igaz, volt ösztöndíja is. És azért olyat kellett válasszon, ami Brassóban volt, a faipari mérnökit végezte. 1968-ban végzett, és akkor azt mondtam neki: 'Hogyha van hely Marosvásárhelyen -- mert kitették a táblát, hogy hol vannak a helyek --, én azt tanácsolom, hogy válaszd Marosvásárhelyt, hogy legyél egy helyen Alpárral, a testvéreddel. Mert nézd meg, apád negyven évvel idősebb, én szívbeteg vagyok -- hát én örökké temetkeztem, azt hittem, hogy már rövid idő van hátra, hát örökké dagadt, vízzel teli láb, kar, sokszor kitelt az arcom vízzel --, az én életem bizonytalan, és ne maradj egyedül.' Úgy is volt. Volt három hely Marosvásárhelyen, és az egyiket ő kapta, a bútorgyárban. A gyárban három évig kellett gyakorlatot csinálni, az muszáj volt. De a három évet megcsinálta úgy, hogy a marosvásárhelyi faipari szakközépiskolában az esti tanfolyamra kerestek tanárt. És felkeresték Juditkát is a gyárban, hogy nem vállalja-e el az estiseket -- akik járnak az esti előadásokra. Hát hogyne, olyan kicsi fizetése volt akkor, ezerkétszáz vagy ezerháromszáz lej fizetése volt [a bútorgyárban], elvállalta. És nagyon megszerették Juditkát ott az iskolában, és megkérdezték, hogy nem jönne-e át tanárnak, mikor a három év eltelt. Jaj, nagyon szívesen, boldogan. Örvendett. Neki nagyobb kedve volt [a tanárkodáshoz], nyilván. Nem kellett olyan korán felkeljen, nem tudom, hogy hat órakor jártak-e vagy hétkor, és a gyárban bent kellett lenni háromig vagy kettőig. És három év múlva elvállalta a rendes [tanári] állást. Közben beiratkozott a pedagógiára, mert ő mérnök volt, de kellett a tanári [diploma] is azért ahhoz, hogy taníthasson. Beiratkozott, és járt vizsgákra. Mindig megvolt, hogy mikor kellett bemenni, Bukarestben volt többször, Brassóban is talán, hogy tette a vizsgákat. Úgyhogy a végzettsége mérnök-tanár. Két diplomája volt. A Juditka férjét Dézsi Józsefnek hívják. Két fiuk született, József és Szabolcs.

Interjú adatok

Interjúalany: Alice Kósa
Interjúkészítő neve:
Major Emõke
Interjú készítésének hónapja:
Szeptember
Interjú készítésének éve:
2005
Sepsiszentgyörgy, Románia

Kulcsfigura

Alice Kósa
Zsidó név:
Szure
Születési év:
1909
Születési hely:
Nagyborosnyó
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Könyvelő és Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Molnár Alice
    Névváltoztatás éve: 
    1930
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

Másik személy

Judit Dézsi
Születési év:
1945
Születési hely:
Sepsiszentgyörgy
Halálozási év:
1999
Halálozási hely:
Marosvásárhely
Foglalkozása
II.világháború után:
Mérnök-tanár
  • Születési név: 
    Kósa Judit
    Névváltoztatás éve: 
    1970
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Salamon Golda lágerszáma
Kappel Zoltán és Kappel Róbert, valamint Róbert családja
Guth Gyula
Csernovits Sámuel szabóinas
Eisikovits Dezsõ

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8