Koncentrációs táborból szabadult lányok

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Siena
    Fénykép készítésének éve:
    1945
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Olaszország
    Ország neve ma::
    Italy
A kép Siena főterén készült, 1945 nyarán.
 
A felszabadult koncentrációs táborokból rengetegen nem akartak hazamenni, mert mindenük elpusztult. Sokan Palesztinába akartak menni, ahova nehéz volt certifikátot kapni és bejutni. A Zsidó Brigád tagjai, de más palesztinai zsidó egységek, mint a mienk is, kézről kézre adták a menekülőket. Mindenütt megpihentek egy kicsit, feltáplálták őket, ruhát szereztek nekik.  Dél-Olaszországban,  Lecce mellett volt egy Santa Maria nevű kis hely, ahol berendeztek egy menekülttáborfélét, ami félig legális, félig illegális volt. Onnan időnként illegális hajókon megpróbálták Palesztinába vinni a táborok túlélőit. A képen látható lányok Nagyecsedről származtak, és a mi táborunkban kaptak egy szobát, és a mi ellátmányunkból adtunk nekik. Amikor már jobb állapotban voltak, akkor a századunk kocsiján, hamis papírokkal, mint a hadsereg polgári alkalmazottai, levittük őket délre, Leccébe. Ezen a képen nem vagyok rajta, mert én csináltam. 
 

Interjú adatok

Interjúalany: László Nemes
Interjúkészítő neve:
Andor Mihály
Interjú készítésének hónapja:
Január- Február
Interjú készítésének éve:
2008
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

László Nemes
Zsidó név:
Eliezer
Születési év:
1920
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II.világháború után:
Író, műfordító, újságíró

További képek ebből az országból

Hõsi halottak búcsúztatása
Erdõs Lajos és felesége
A Gergely és a Fischer házaspár
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8