Nagyapám, Keller Lipót állás nélkül maradt segédeivel a Teréz körúti új Bonbonniere Kabaréban. A kép 1914-ben vagy 1915-ben készült [Amennyiben a kép a Fővárosi Cabaret Bonbonniere-ben készült, akkor 1907 és 1910 között készülhetett. 1910-ben ugyanis a kabaré megszűnt. -- A szerk.].
A nagyapám a Krisztina körút 32-ben nyitotta az első üzletét. Úgy hívták, hogy Elektra. Azért nevezték Elektrának, mert ez volt akkor Budapesten az első olyan fényképészet, ahol éjjel-nappal lehetett felvételeket csinálni, mert nagyon korszerű elektromos világítás volt. Neki voltak ilyen fényképész-technikai találmányai, aminek a következménye az volt, hogy első osztályú képeket tudott a közönségnek nyújtani egytized árért. A legjobb fényképész tudott csinálni egy portrét öt koronáért, ő ennél sokkal jobbat tudott két koronáért csinálni. Ennek az lett a következménye, hogy az Elektránál csak úgy lehetett fényképet csináltatni, portrét vagy bármit, hogy bement a tisztelt vevő, és ott volt egy nagy album, és előjegyezték, hogy mikorra jöhet. És reggel hét órától este hétig megállás nélkül, időnként éjfélig ment a munka. Úgyhogy hihetetlenül fellendült neki.
A nagyapámnak tizennégy fényképtechnikai találmánya volt bejegyezve, és az utolsót, aminek a család elfelejtette meghosszabbítani a szabadalmi díját, a Kodak gyár lopta el. A Kodaknak van egy olyan fényképezőgépe, hogy elkattintja a gépet, és alul kijön a kép. Én ezt először 1939-ben, a hűvösvölgyi kisházban láttam a nagyapámnál. És emlékszem, akkor kimentünk vele Vácra, ott volt a Kodaknak egy gyára. Ebből lett később a Forte gyár. És ott alkudozott a nagyapám az eladásán ennek a találmánynak, de az az igazság, hogy a nagyapám kiváló kémikus, csodálatos grafikus volt, de a számtan nem volt az erőssége, és azon háborodott fel, hogy a Kodakék ígértek neki akkor ötvenezer dollárt és fél százalékot az üzleti forgalomból. Ez a fél százalék annyira felháborította, hogy hiába magyarázta neki az apám, hogy ez a fél százalék több, mint amit magának kifizetnek, ő azt mondta, hogy azért nem adom. Még a mérnök is csodálkozott, és kérdezte, hogy melyik egyetemen végzett, mert többet tudott kémiából, mint a Kodaknak a főmérnöke. A Keller nagyapám tulajdonképpen 1913-ra már milliomos volt. Attól kezdve, a nagyanyám bent trónolt az üzletben, és ő vezette a naplót és a pénztárt. A nagyapám üzletében Pest legjobb segédjei dolgoztak, csupa olyan, mindegyikből mester lett. A Hatschek, a híres fényképész nála volt első segéd.
A nagyapám olyan fényképész volt, akihez a Herczeg Ferenctől kezdve a Huberman Boriszlávig [Bronislaw Huberman], a hegedűművészig és a József főhercegig mindenki bejárt. A József főherceg például udvari fotósának akarta megtenni. És a nagyapám hajlott is rá, de amikor kiderült, hogy a József főherceg pornográf képeket kíván vele csináltatni, akkor valahogy kivágta magát ettől a feladattól, mert nem nagyon tartotta összeegyeztethetőnek.
A Krisztina körút 32-ben volt a műterem, és a 34-ben, az első emeleten volt egy három-négy szobás lakásuk. Ha a nagyapám spekulált volna, vagy hallgatott volna a bankár rokonságra, akkor nyugodtan megvehetett volna négy-öt bérházat 1917--18-ban. De hát a nagyapám nem tudott spekulálni. Személyzetet tartottak, amíg jól ment nekik. Mindig volt háztartási alkalmazott, vidéki lányok. Én még emlékszem a Mariannra. Mindenes lányt tartottak, takarítónőt, ilyesmit. De a nagyanyám nem tartott szakácsnőt. Nevelőnő sem volt. A gyerekeket a nagymama nevelte. A Krisztinában laktak egészen 1926-ig. És akkor 1926-ban vagy 1928-ban, a pengőre való áttérés meg az 1930-as évek gazdasági válságában [lásd: 1929-es gazdasági világválság] a nagyapám már beteg is volt, becsukták az Elektrát. Azt hiszem, 1928-ban csukták be. És akkor ő már eléggé beteg ember volt, mert ő tízéves korától egy robotember volt, aki reggel ötkor felkelt, és este tízig dolgozott. És ez egészen addig tartott, amíg a krisztinavárosi üzletét be nem csukták.
Keller Lipót
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).