Katarína Löfflerová Abbáziában

1936 -ban két hétig az olaszországi Lidón, Abbáziában nyaraltam. A felvételen éppen vízisízek. Mint említettem, nagyon szerettem sportolni, így ki szerettem volna próbálni a vízi sportokat is. Befizettem körülbelül egy lírát, és mindenki azt csinált, amihez éppen kedve volt. Én például vízisíeltem.  
 
Az utazás úgy volt, hogy Pozsonyban fölszálltam a vonatra, és ott, Velencében kiszálltam a Lidón. A vonat Ligetfaluból [A mai Petrzsalkából, amely Pozsony egyik legnagyobb városrésze a Duna bal partján. -- A szerk.] indult, átment Magyarországon, és egészenVelencéig ment. Szállodában laktam, amit még itt, Pozsonyban egy utazási iroda biztosított be nekem. Akkoriban még nem volt nagy fizetésem, amit figyelembe kellett venni.  Az árak azonban elérhetőek voltak az ilyen kishivatalnokok számára is, mint én.  Nagyon sokan utaztak le Olaszországba, mert megfizethető volt számukra.