Katarina Jakobovicová és barátnői a homonnai strandon

A felvétel az 1940-es évek végén készülhetett a Laborec folyó partján, Homonnához közel [Laborc -- Homonna folyója. -- A szerk.]. Bal oldalon a nővérem [Katarína Jakobovicová, szül. Jakobovics Katalin (lásd: magyar nevek szlovákosítása)], mellette Klára Atlasová és Irena áll, akinek a vezetéknevére már nem emlékszem. Klári egy zsidó patikus lánya volt. Az Atlas patika, amely a tulajdonosa után kapta a nevét, Homonnán épült. Nyáron a Laborec folyóhoz jártunk. Nagyszerű strandot építettek ki ott a katonák. A strand sok lehetőséget kínált az időtöltésre. Voltak ott kabinok, büfék és tornaszerek. Azt csinálhattunk, ami csak eszünkbe jutott: eveztünk, fürödtünk, úsztunk vagy röplabdáztunk. Kati is nagyon szeretett úszni és röplabdázni. A strandról rendszerint teniszre mentem, este meg sétáltunk. Egészen késő estig elfoglaltuk magunkat. A szabadidőmet úgy tölthettem, ahogy csak akartam. A szüleim sosem szabták meg, mit szabad csinálni és mi tilos pénteken vagy szombaton. Nem nagyon tartottuk a szombatot, mert a családom nem volt vallásos. Amikor anyuka vidékre [Sátoraljaújhelyre] utazott a szüleihez, az apukával rendszerint vendéglőbe jártunk étkezni, erre emlékszem. Tulajdonképpen két testvérem volt, egy nővérem és egy bátyám, de a bátyámat sajnos nem ismertem. Jakobovics Viktornak hívták, elsőként született Sátoraljaújhelyben, de még gyerekkorában meghalt, torokgyulladáshoz hasonló betegséget kapott. A nővérem is Sátoraljaújhelyben született, 1918. május 6-án. Nem szeretek róla beszélni, a halála eléggé megrázott engem [1991-ben halt meg Homonnán. -- A szerk.]. Kati Homonnában járt polgári iskolába, majd Budapesten folytatta a tanulmányait egy bentlakásos iskolában. Gyermekkorunkban anyukám minden nyáron elvitt minket a szüleihez Sátoraljaújhelybe, ahol összejött az összes unoka. Vidáman töltöttük ott az időt.

The Centropa Collection at USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". 

Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).