Herczog Imréné érettségi tablója

Herczog Imréné érettségi tablója

A Budapesti IV. kerületi Dobó Katalin Kereskedelmi Leány Középiskola tanári kara és az 1944--45. évben végzett növendékei -- IV. C. osztály
 
Én felülről a második sorban, balról a harmadik  vagyok.
 
Kitűnő bizonyítványom ellenére nagy protekcióval kerültem a polgári után a Dobó Katica kereskedelmibe. Már erős numerus clausus volt. Négy zsidót vettek föl az évfolyamba, pedig három osztály indult. A C osztály volt a vegyes. De az tény, hogy bent az iskolában semmi megkülönböztetés nem volt. 
 
Osztályfőnökünk, magyartanárunk doktor Erdélyi Amália, Málcsi néni, fél zsidó volt. A háború után tudtuk csak meg, hogy a gettóban volt, a nővére ott halt éhen. És ez az Erdélyi Amália, amikor visszajöttem a "dzsemboriból" -- csak így nevezem a deportálásomat --, eljött hozzánk, és azt mondta: "Zsuzsa, nem szabad, hogy évvesztesége legyen, magának a többiekkel ebben az évben le kell érettségiznie." 
 
1945. május huszonnegyedikén jöttem haza. Először levizsgáztam a negyedik osztályos tananyagból mint magántanuló. Nem volt nehéz, mert végeredményben az ostrom után kezdődött a tanítás. Ekkor nem voltam kitűnő tanuló. Ennek nagyon örült az egyik barátnőm, mert az osztályvizsga alapján abba a terembe kerültem az írásbelin, ahol a közepesen végzettek voltak, és máig azt mondja -- összejárunk --, hogy azért tudott leérettségizni matematikából, mert én is ott ültem. Az biztos, hogy a tanárok nagyon segítettek nekünk. Júliusban leérettségiztem.
 
Open this page