Herczog Imréné 15 éves korában

Herczog Imréné 15 éves korában

Herczog Imréné (szül. Bauer Zsuzsanna) 15 éves korában, 1942-ben. 
 
Az iskolán kívüli elfoglaltságaim között legfontosabb a tánc volt. Öt évig tanultam az Utassy Gizinél balettot, szteppet, mindent. Nagyon jó tánciskolája volt a Teréz körút 6-ban. Havi tandíjamat nagybátyám, a Lajcsi bácsi fedezte. Amikor harmadik osztályos lettem, egyszerre kezdtem el zongorázni és táncolni. Anyukámat behívta a tanító néni, hogy itt valamin változtatni kell, mert a gyereknek ez sok. Zongoránk nem volt, a gyakorlást nehezen tudtuk megoldani. Anyukám föltette a kérdést: "Melyiket, kislányom?" Én természetesen rögtön a táncot választottam. 
 
Táncvizsgákon léptünk fel, de egyszer más is volt 1940--41-ben. A Vígszínház kamaraszínháza volt akkor a jelenlegi Vidám Színpad a Révay utcában. Ott játszották Szép Ernő darabját "Szerelem" címmel, amiben Dajka Margitnak egy mozgásművészeti iskolája volt. Oda választottak ki néhány gyereket, én is köztük voltam. Ez egy ötven előadást megért széria volt.
 
Open this page