Gyulai Éva babája

Gyulai Éva babája

Mi mind a ketten a nővéremmel nagyon babásak voltunk. Neki volt két babája, a Piroska és az Ibolya. Nekem három volt, az Aranka, a Rózsika és a Juliska. Nagyon sokat játszottunk a "gyerekekkel", és nagyon a szívünkhöz voltak nőve. Mikor már felnőttek voltunk, akkor is vigyáztunk rájuk, egy szekrényben voltak, gondosan elpakolva. 1944-ben, amikor bennünket elvittek, és idegenek jöttek a lakásba, a szekrényeinket kirámolták, főleg az értékesebb dolgokat elvitték. Ezek a babák egy olyan szekrényben voltak, amit nem tudtak kinyitani, és ott megmaradtak. A lakásunk majdnem üres volt, de az összes baba ott maradt. Azóta én vigyáztam rájuk, gondozva voltak. Néhány évvel ezelőtt aztán egy rokon család gyerekeinek odaadtam a babákat. De mondtam, hogy ezt az egy babát nem adom oda senkinek, mert ez az én nővéremnek, Évinek a legkedvesebb játéka, legkedvesebb babája volt. Nagyon szépen rendbe hozatták, ott ül nekem a díványon, és naponta megsimogatom. Azóta csak Évának hívom.

Open this page