A Friedmann család

A Friedmann család

Ez egy családi fénykép. Minnyájan rajta vagyunk, a szüleim, a testvéreim és én. A kép a soltvadkerti házunk udvarán készült.

A szüleim véletlenül kerültek össze, úgy, hogy az anyukám egyik unokatestvére elvette az apukámnak a lánytestvérét. És ez a lánytestvér bemutatta anyukámnak a testvérét, a bátyját, az én [majdani] apukámat, és így házasodtak össze.

Nagyon vallásosak voltak, mindent betartottak, szigorúan, mindent. Parókában járt az anyám. Kóser, streng [szigorúan] kóser háztartás…

Az én apukám is járt minden nap templomba. Minden reggel ment a templomba, és amikor visszajött, akkor reggelizett, és utána kinyitotta az üzletét. És este, mikor bezárt, akkor ment megint a templomba.

A nők nem, közben a család otthon maradt. Amíg kicsik voltunk, előre meg kellett vacsorázni, mire a papa jött, addigra már a mama bedugott minket az ágyba. Amikor nagyobbak voltunk, hát akkor együtt vacsoráztunk. És volt segítség a házban, volt cseléd.

Apukám megtanult magyarul, gyönyörûen beszélt magyarul, de az anyanyelve német volt. És az anyámmal magyarul is és németül is beszélt. Úgyhogy mi mindig hallottunk német beszédet otthon, de velünk a nagyszülők magyarul beszéltek.

Sajnos! Bár beszélt volna velünk az apám németül! Akkor megtanultunk volna gyerekkortól. Lett volna két anyanyelvünk.

Open this page

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.