Földi Pálné kislány korában testvérével

Földi Pálné kislány korában testvérével

Kép
Ez a bátyám, amikor pici volt, és már itt vagyok én is. A bátyám örökölte az apai nagyapám nevét, aki Feith Péter volt, én meg a dédanyámnak a nevét, a Máriát. Ez a kép műteremben készült, a Ferenc körúton, 1930 körül. Állítólag üvöltöttem, mint egy sakál, és csak az anyukám ölében voltam hajlandó fényképeszkedni. Ő nincs a képen, de lehet látni, hogy az anyukám ölében ülök, nagyon mérgesen. A testvéremmel nem igazán játszottunk együtt. Először is fiú volt, másodszor négy évvel volt idősebb nálam, úgyhogy ő jól fejbevágott engem, vagy belém rúgott kettőt. Aztán később, amikor már nagyobbak voltunk, rá voltam bízva. Kimentünk együtt a házból, én mentem randira, ő meg ment a dolgára, kilenckor találkoztunk a kapuban, és fölmentünk, hogy 'Megjöttünk!', mintha együtt töltöttük volna a délutánt. A bátyám egy ideig a jövendőbeli férjemmel egy iskolába járt Újpesten, a Viola utcába, majd az Árpád úti Szent István Gimnáziumban folytatta a tanulmányait [A báty valószínűleg az újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba járt, ami egyébként nem az Árpád úton volt, hanem az István úton. -- A szerk.]. A bátyám leérettségizett, orvos akart lenni, de szó sem lehetett róla, hogy egyetemre menjen [lásd: zsidótörvények Magyarországon], hanem az apámnak a lakatosműhelyébe ment be, és ott dolgozgatott, mert azért valamit kellett csináljon, nem nézhette a falat egész nap. A bátyámat munkatáborba [lásd: munkaszolgálat] vitték, volt Kassa körül és Erdélyben is. De még visszajött Pestre, az Albrecht-laktanyába jöttek fel vidékről, ez már 1944. decemberben volt. Karácsony előtt bevagonírozták a munkatáborosokat, akkor már azokat is elvitték. Amíg lehetett, próbálták őket a parancsnokaik megmenteni, mert azért viszonylag emberségesek voltak, de aztán bevagonírozták és elvitték őket. Vonattal vitték őket, nem gyalog. És kivitték őket Ausztriába valahova. Úgy sejtem, Mauthausenben halt meg.
Open this page

Fotó adatai

Interjúalany

Pálné Földi