Dóczi Sándorné unokájának bár micvója

A fényképen a lányom és a családja látható a nagyobbik unokám bár micvóján. Jobboldalt áll Berkovics László főrabbi, akinél a bár micvót csinálta, mellette áll Gábor, utána a lányom, aztán a kisebbik fiuk és végül a férje. A kép Washingtonban készült, 1987-ben. A lányom 1971-ben ment férjhez. Felvette a férje nevét. Egyházi esküvő is volt. A József körút 27-ben, az udvarban van egy szép zsinagóga [Ez az Országos Rabbiképző Intézet zsinagógája. -- A szerk.]. A férje is zsidó. Itt végeztek Budapesten, mind a ketten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Magyar irodalom szakot végzett a vőfiam, a lányom magyar-orosz--könyvtár szakos diplomával rendelkezik, általános iskolai tanár volt. Ő mindjárt osztályfőnök lett, és magyar--orosz szakot tanított. Nyolcadikos osztályt kapott mint osztályfőnök, majd azt követően ismét a felsősöket tanította. És utána még dolgozott a Rigó utcában is, ott, ahol az Országos Pedagógiai Intézet volt. Párttagok nem voltak. A Tanács körút 3-ban laktak. Az anyós átadta nekik a lakást, mivel ő férjhez ment, és elköltözött. Odaköltöztek a gyerekek. Addig ott is laktak, amíg 1981-ben ki nem mentek tíz hónapra ösztöndíjjal, Hollandiába. A lányomék jelenlegi lakhelye Springfield. Ez Washington belvárosától harminc percre van. Amerikában tulajdonképpen mint magyar nyelvtanár, szerződéses munkaviszonyban van a lányom. A férje pedig a Washingtoni Holokauszt Múzeumnak a levéltárosa. Hát ennek nem örültem annyira, de nehéz most már rekonstruálni ezeket a nehéz éveket. Tulajdonképpen a gyerekeim elmenetele nagyon meghatározó pont volt az életemben. Először is a mamám meghalt 1969-ben. Mikor élhettünk volna jól, kiegyensúlyozottan, akkor ő eltávozott. Akkor tízéves házasok voltak, amikor a lányom kiment. Szóval hullámvölgyként jöttek és mentek az események. Tulajdonképpen minden tíz év valamilyen változást hozott az életünkbe. De ezt a döntésüket, hogy kimentek, én elfogadtam és megértettem, mert én is mindig el akartam menni. Csak a családi körülményeim nem engedték meg. Miután én a férjemmel voltam, itt ketten erősek voltunk, és úgy gondoltuk, hogy felnőttek, harminc évesek, nincs jogunk beleszólni az életükbe és visszatartani őket. A kapcsolattartással akkor még nagyon vigyázni kellett, nem volt igazán felhőtlen. De átvészeltük azt az időszakot is. 1982-ben én kint voltam hivatalosan tíz napot. És akkor az azt követő évben, 1983 elején a férjemmel együtt mentünk látogatólevéllel. 1989--90-ben már könnyebb volt a helyzet. Ők 1992-ben jöttek haza hosszabb időre. Addig nem emlékszem, hogy jöttek volna. Addig mi mentünk gyakorlatilag. Azt hiszem, minden két évben három hónapra. Négy évet dolgozott a vőm az amerikai nagykövet mellett, 1992-től 1996-ig. Az idősebbik unokám harminc éves, a fiatalabbik huszonhét. Itt születtek Magyarországon, de kicsik voltak, amikor kimentek a szülőkkel Amerikába. Természetesen tudnak magyarul. Magyarul beszélgetek velük. Telefonon, e-mailben tartjuk a kapcsolatot, de minden nyáron találkozunk, illetve ha tudnak, ők is jönnek Magyarországra, és akkor nálam laknak. Igyekszem támogatni őket, amennyire tőlem telik. Mind a kettő tulajdonképpen mint tanár dolgozik. A kisebbik New Yorkban tanul és dolgozik, a nagyobbik pedig Washingtonban, ugyanott ahol a szülei. A szülőkkel lakik együtt. Nőtlenek mind a ketten. Zsidónak lettek nevelve -- voltam a bár micvójukon. 1994-ben velük voltam Izraelben nyaralni. Egy tizenkét napos körúton vettünk részt.

The Centropa Collection at USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". 

Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).