Az elemista Fischer Istvánné

Egy elemi iskolai rendezvényen készült a kép.
 
Egerben jártam a zsidó elemibe. Öt és fél éves koromban kezdtem az elemit. Nagyon eleven gyerek voltam. Apukám iskolaszéki tag volt, azt mondta az igazgató, hogy én felveszem, de mit fogsz csinálni vele a gimnáziumban. Úgyhogy a minisztériumba kellett kérvényt írni, hogy mehessek a gimnáziumba. 
 
Az elemiben minden ünnepre betanultunk valamit. Emlékszem, harmadikos voltam, amikor valami színdarabban, amivel a Hanukára készültünk, tündért játszottam. Előtte Kassán voltam, és ott megbetegedtem. Nagyon szomorú voltam, írtunk haza, hogy nem szerepelhetek. Egy másik kislány beugrott helyettem, de mire hazajöttünk, az a kislány lett beteg, és nekem kellett beugrani. Hogy mi volt a darab, arra nem emlékszem, csak arra, hogy a tündérkirálynő egy negyedikes volt, én pedig a tündér. A szövegre, amit megtanultam, nem emlékszem. Ez a kép erről az előadásról készült, én vagyok a királynő mellett, a felső sorban balról a harmadik. 
 
Az elemi épülete megvan még az Újvilág utcában, most - azt hiszem - egy óvoda. Az iskola végén volt egy nagy épület, egy kultúrház, és mellette volt a hitközségi iroda. A kultúrházban volt egy nagyterem, és mindig ott voltak a zsidó kulturális események. Nem csak az elemi iskolának, hanem általában voltak ott előadások.
 
A zsidó ünnepeket már az elemitől kezdve tartottuk. Zsidó istentiszteletre kellett járni minden szombaton, minden ünnepen. Külön diák-istentiszteletek voltak.