Adler Rudolf bár micvója

Képen az unokám, Adler Rudolf és Schultz Adolf látható. A felvétel 1994-ben készült Rudkó bár micvóján.

Az unokám már nem járt hittanra, ő már csak tőlünk tanult. Járt ide a Glück bácsi Hlohovecról [Galgóc], ő tanította. Imádkozni is tanult ennél a bácsinál, de a bár micvére a Schultz Dolfi bácsi készítette fel, aki a galántai hitközséget vezette. A galántai unokáknak, azt hiszem, mindegyiküknek volt.

A bár micvén körülbelül ötvenen lehettünk jelen. Az egész környékről összejött a rokonság és az ismerősök. A fiam is eljött Kanadából, mert őt kértük fel a keresztapai tisztségre. [Az interjúalany a komára avagy szándákra utal, aki az újszülöttet tartja a körülmetélésnél. - A szerk.] Egyedül jött, mert akkor még a gyerekei kicsik voltak.

A Centropa-gyűjtemény az USHMM-ben

A Centropa archívumát megvásárolta a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum (USHMM). Az USHMM hamarosan egy, a gyűjteményt bemutató oldalt hoz létre a Centropa anyagai számára.

Tudományos kutatók figyelmébe: Az USHMM az interjúk eredeti nyelvű, szó szerinti átiratait, valamint a nagy felbontású fényképeket is elérhetővé tudja tenni. Minden publikációban kötelező feltüntetni a következő hivatkozást: „A Washingtoni Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeum Centropa-gyűjteményéből”.

További információért, kérjük, vegye fel a kapcsolatot velünk a collection [at] centropa.org e-mail címen.