Székely Sára Leningrádban

+
  • Foto aufgenommen in:
    Leningrád
    Jahr:
    1949
    Ländername:
    Szovjetunió
    Name des Landes heute:
    Russia
Ez a fénykép az egyetemi évek alatt készült Leningrádban, egy fotóstúdióban. Én akkor elsőéves voltam a leningrádi műegyetemen. Jobbra a férjem van, Székely Imre, a bal oldali az egy barátja, Rosenthal Miklós, akivel még a munkaszolgálatban barátkoztak össze. Hátul középen a férjem öccse, Lejbike [Székely László] van. Lejbike, Lejbi, otthon így hívták Lacit zsidóul. Mind a három fiú együtt volt a munkaszolgálatban a koncentrációs táborban, és visszajöttek [Székely László 15 éves volt 1944-ben, ő nem lehetett munkaszolgálatos, nem hívtak be 15 éves gyerekeket munkaszolgálatra. Minden bizonnyal a koncentrációs táborra gondol, ahol viszont tényleg együtt voltak. -- A szerk.]. Olyanok voltak, mint a testvérek. A Leningrádban töltött évek alatt is szobatársak voltak. A férjem 1999-ben halt meg. Lejbike hét évvel fiatalabb a férjemnél, Kolozsváron él, mérnök. Miklós Izraelben él, és ugyancsak mérnök.
 
[Miután férjhez mentem,] elvégeztem magánúton a Református Leánygimnáziumot, minthogy elhatároztam, hogy folytatom a tanulmányaimat. Miután leérettségiztem, elmentem a Haladó Ifjúság székházába [A szervezet neve akkoriban Ifjúmunkás Szövetség, IMSZ, románul Uniunea Tineretului Muncitor, UTM volt. -- A szerk.], minthogy időközben levelezője is voltam az "Ifjúmunkás"-nak -- volt egy ilyen lap Bukarestben, én voltam a kolozsvári levelező. Két állásom volt. Szinte semmit sem kerestem, de szerettem, hogy jártam a fiatal munkásokhoz, gyárakba, és küldtem a cikkeket. Így találkoztam Lustig Olivérrel [Lustig Olivér -- író] és egy Hutira nevű személlyel, aki most egyetemi tanár, közgazdaságtant tanít, akkoriban ő volt a titkár a Haladó Ifjúságnál. Lustig megkérdezte, amint meglátott: "Mitől ragyogsz így, miért vagy ennyire vidám?" "Hát, mondom, leérettségiztem." Egymásra néztek, és megkérdezték, nem akarok-e tovább tanulni. Mondom: "Akarok, de mit?" Azt mondja: "Elküldünk téged is a férjed után, tanulni. Megírjuk az ajánlást. A felkészítő már a tavaszi érettségi után elkezdődött, de még kértek néhány fiatalt, és mi ajánlani fogunk, lehet, hogy te is menni fogsz." Jóváhagyták, és elmentem a felkészítőre, együtt a sógorommal, Imi öccsével, aki tavasszal érettségizett -- egy évvel volt idősebb, mint én, szintén esti tagozaton végzett.
 
Elmentem a felkészítőre, ahol azt javasolták, hogy újságírást tanuljak. Persze a felkészítőn levők már beszéltek oroszul, mert már két hónapja ott voltak, és komolyan tanultak, de én csak az ábécét tudtam, mert akkoriban kezdték bevezetni az orosz nyelvet, a tanügyi reform után. Részt vettem tehát a felkészítőn, és elmentem a Szovjetunióba, Leningrádba. Vagy százan mentünk akkor, tehát egy nagyobb csoport, ez volt a második vagy harmadik csoport. Ott volt még egy bizottság, amelyik ismét elosztott minket. Amikor a bizottság elé kerültem, látták, hogy az újságírásra javasoltak, megkérdezték, hova akarok menni. Azt válaszoltam, hogy "A férjem Leningrádban van, a műegyetemen, engem újságírószakra küldtek, de én Leningrádot választanám." "Leningrádban nincs újságíró szak külföldiek számára, csak Moszkvában." A bizottságban volt egy orosz nő is meg románok a nagykövetségről. Azt mondtam: "De én a férjemmel akarok lenni, Leningrádban." "Leningrádban nincs újságíró szak", és a mieink a bizottságból azt mondták: "Hát hogy képzeled?! Ha az újságíró szakra küldtek, az azt jelenti, hogy a hazának arra van szüksége, hogy újságírónak tanulj.". Elkezdtek győzködni, de én azt mondtam: "Leningrádba akarok menni, a férjemhez." Az orosz nő a bizottságból megkérdezte, miről van szó. Lefordították, mert én románul beszéltem, és azt mondta: "Jó, akkor mit tehetünk, hova menjen?" Elmondtam, hogy lakatos voltam, elvégeztem a gimnáziumot, jó jegyem volt matematikából és fizikából, és a műegyetemre akarok menni. A hazai bizottság nagyon haragudott rám, de a nő azt mondta: "Lehet, hogy találunk valakit, akit műegyetemre küldtetek, és újságírószakra akar menni, lássuk csak, hiszen ő az elsők között jött be." A nő nagyon helyes volt, és amikor megtudta, hogy lakatos voltam, megváltozott. Tehát Leningrádba küldtek a műegyetemre, Imivel egy szakra.
 
1949-től 1952-ig voltam Leningrádon. És 1952 januárjában, szilveszter után két vagy három nappal rosszul lettem. A valóság az, hogy állapotos voltam. Terhességi mérgezés lépett föl, hónapokon át voltam kórházban, és rájöttem, hogy zavarom [a férjemet] a tanulásban. A Román Diákok Szervezete úgy döntött -- mert volt ott egy szervezetünk, Iliescu úr [Ion Iliescu, Románia elnöke 1990--1996 és 1996--2000 között. -- A szerk.] volt a vezetője --, hogy térjek vissza az országba. Akkor egy barátnőmmel hazajöttem. Neki, szegénynek, egészségügyi okokból nem volt szabad szülnie, és hazajött terhességmegszakítás céljából, ő is férjnél volt. Én meg azért jöttem, hogy megmentsem a terhességemet.  
 

Interview details

Interviewte(r): Sára Székely
Interviewt von:
Ada Diaconu és Cosmina Paul
Monat des Interviews:
Február
Jahr des Interviews:
2005
Kolozsvár, Rumänien

HAUPTPERSON

Sára Székely
Geburtsjahr:
1930
Geburtsort:
Gyergyóhódos
Beruf
nach dem 2. Weltkrieg:
Egyetemi idegen nyelvi tanszék vezetője
Familiennamen
  • Vorheriger Familienname: 
    Tabák Sára

Mehr Fotos aus diesem Land

Franziska Smolka mit ihrer Schwester Susanne Schwarz [geb. Fischer] während der Evakuation in Ufa am Ural
Emilia Ratz
Franziska Smolka als Kindergartenkind in Moskau
Franziska Smolka als Kindergartenkind in Moskau

Weitere Biographien aus diesem Land

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8