Váradi Richárdné kerékpárján

Ez én vagyok 14 évesen a házunk udvarán. Hat vagy hét éves lehettem, amikor a szüleimmel kiköltöztünk Kistelekről, a faluból a tanyánkra. A tanya a falutól két és fél kilométernyire volt, egy darabig főúton, aszfaltos úton kellett menni, és abból nyílt egy girbe-görbe földút, ami bement a tanyákhoz. Több tanya is volt ott, hosszúkás, tégla alakú földterületekkel, de messzire egymástól. A mi tanyánkon volt egy nádtetős parasztház, ami aztán ki lett alakítva szépen, úri módra. Az volt a főépület, abban laktunk. Volt benne konyha, kisszoba, vendégszoba, hálószoba, minden. És középen volt egy kerek búboskemence. Az volt az én mindenem! Szalmával meg csutakkal fűtöttük, jó meleg volt, és én mindig a padkáján üldögélve olvasgattam. A ház háta mögött volt egy kis erdő meg egy virágoskert, amit az anyámmal csináltunk, nagyon szép volt, és ha Szegedről jöttek látogatók és olyan idő volt, akkor oda kiteregettük a pokrócot és ott ültek a vendégek. A ház másik oldalán volt a lóistálló és a béres ház, ahol a béres család lakott. Szemben volt a tyúkfarm meg a disznófarm, a tehénistálló után volt a szekereknek meg a fiákernek a tároló helye, utána volt egy kacsaúsztató tó, ahol télen korcsolyáztunk, a tó mellett pedig volt egy góré, és annak a végébe volt a föld. Különböző szántóföldek, búza, rozs, gyümölcsös meg a szőlő. Ötven magyar hold. 1938-ban - amikor a birtokunkon lett egy jó termésünk és az hozott némi pénzt - édesanyámtól kaptam egy biciklit. Nagyon sokat kerékpároztam. Biciklivel jártam Kistelekre, vagy lementünk a barátaimmal Pusztaszerre, ami csodálatos hely volt, sőt még Szegedre is lementem biciklivel. Kistelek és Szeged 30 kilométer volt, oda-vissza 60 kilométer. Lementem Szegedre reggel, fogtam magam, átúsztam a Tiszán, megebédeltem a Sándor nagybácsimnál, teliettem magam, aztán visszaindultam és este már otthon is voltam.

The Centropa Collection at USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". 

Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).