Vágó András

Vágó András

A képen nagyanyám testvére, Vogel Andor látható, aki Vágó Andrásra magyarosította a nevét.
 
Dédapáméknak 14 gyerekük született, abból kilenc föl is nevelődött. A kilencből kettő fiú, az egyik a Jenő bácsi, Fodor Jenő -- magyarosított --, a másik pedig egy elfuserált gyerek volt, nem egészen normális, bár volt zsenialitása a mechanikai dolgokban. Ő Medgyesegyházán élt. Motorkerékpárja volt, ami akkor egy nagy dolog volt, meg mozielőadásokat tartott. Volt a Vogel Andor, aki magyarosított Vágó Andrásra. [Végül is, úgy tűnik, a Vogel dédszülőknek nem két, hanem három fiuk nőtt föl. -- A szerk.] A legidősebb gyerekük Etelka volt, az tanító lett. Azt tudom, hogy ő idegosztályon végezte Gyulán. Egy jópofa néni lehetett, én nagyon halványan emlékszem rá, talán nem is emlékszem csak fényképekről. Akkor volt a Rózsi, Makón éltek, a férje  fuvaros volt. A férje egyszer olyat írt a levélben, hogy mi itt nagyon szép harmóniumban élünk a feleségemmel. Aztán jött az Irma. Irma Medgyesegyházán élt a Guttmann sógor bácsival, akiknek természetesen üzletük volt. És aztán kocsmájuk is volt a dédszülők mellett. A lányukat Teréznek hívták, gyönyörű szép nő, én szerelmes is voltam bele. Aztán volt a Mariska, akinek mind a két fia vérzékeny volt, és el is pusztultak. Nagyanyám legkisebb testvére Júlia annyival fiatalabb volt a nagymamánál, hogy a nagymama pelenkázta őt.
Open this page