Sándor Ferenc és Földessy Lászlóné gyerekkorukban

Én és a testvérem még mielőtt az egész család [az apán kívül, aki meghalt az első világháborúban] -- anyám, nagyanyám, nővérem meg én -- felköltöztünk volna Vésztőről Pestre. 

 

1916-ban költöztünk fel Pestre. A Mária Valéria utcában laktunk. Egy nagyon rendes ember szerzett a Pénzintézeti Központban [A Magyarország területén működő pénzintézetek, valamint az állami pénz- és hitelügyi érdekeinek ápolására szolgáló intézet. 1916-ban alakult meg mint szövetkezet, majd 1920-ban újjászervezték. Hatáskörébe tartozott a pénzintézetek üzletvitelének és ügykezelésének felülvizsgálata, a hitelélet egységes elveinek megállapítása, hitelnyújtás a tagoknak, állami hitelműveletek végrehajtása, az állami osztálysorsjáték rendezése stb. Tagjai részvénytársasági alapon működő pénzintézetek lehettek, községi takarékok, bankszerű ügyletekkel foglalkozó szövetkezetek, alapítványi pénztárak, továbbá az államkincstár. Havonta jelentést adott ki az ország gazdasági helyzetéről. -- A szerk.] anyukának jó állást, és egészen az utolsó pillanatig, amíg még lehetett a zsidótörvények miatt [lásd: zsidótörvények Magyarországon], eljárt dolgozni. Nem volt rossz fizetése, hiszen a Pénzintézeti Központ a második legexkluzívabb bankja volt az országnak. Mindig mondta, hogy “azért tudtam én nem nyomorban felnevelni a két árvámat”. Nekünk a nagymama volt az anyuka. Együtt laktunk, és a Jankának (nagymama) elég szép nyugdíja volt a nagyapám után. Óriási családunk volt, Soprontól egész Békéscsabáig. Mi egyedül voltunk Pesten, úgyhogy mindenki nálunk szállt meg, aki vidékről Pestre jött.

 

A házban, ahol laktunk, volt első lépcső meg második lépcső (ezt általában cselédlépcsőnek nevezték). Nekünk a második lépcsőn kellett járnunk, de azért a harmadik emeleten egy nagyon szép levegős és napfényes lakásban laktunk. A WC a folyosó végén volt. Volt egy ideig cselédünk, aki velünk lakott, aztán pedig bejárónőnk. Az első cseléd -- Rózának hívták -- velünk együtt jött fel Vésztőről 1916-ban.