Török Dezsőné és testvére, Glück Dezső gyerekkorukban

A középen ülő kislány az anyai nagyanyám, Török Dezsőné Glück Jeanette hároméves korában. A mellette álló kisfiú a bátyja, Dezső, akkor öt éves. A nagyobb lányka egy rokonuk.

A kép készítésének évében, 1872-ben, már volt egy egyéves húguk, Juliska, abban az évben született Izidor öccsük és hét évvel később Irma húguk. A Glück testvérek közepesen jómódú polgári-értelmiségi családban éltek Jolsván, Rozsnyó város közelében [ma Szlovákia]. Az édesanyjuk [tehát: anyai részről az egyik dédmama] korai halála után, az 1880-as évek második felében az édesapjukkal, Glück Adolffal Budapestre költöztek. Később földrajzilag kicsit szétszóródtak: Izidor és Juliska kivándorolt Amerikába, Jeanette, a nagyanyám egy ideig Bécsben élt, Dezső később mint hajóorvos, sokat utazott. A szoros kapcsolat így is megmaradt közöttük, egész életükben. Irma és Dezső, akik különösen közel álltak egymáshoz, valószínűleg a tébécés betegségük miatt is, 1920 előtt meghaltak. Nagyanyám 1945. évi haláláig, illetve a második világháború kezdetéig, tehát ameddig lehetett, levelezett az Amerikában élő testvéreivel. Azután az én anyám levelezett az Amerikában született unokatestvérével.

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.