Tevan Rezsőné unokáival

Ez édesanyám, Tevan Rezsőné Domokos Mária két unokájával, de már a háború után. A kép valamikor az 1950-es években készülhetett. Nem találtam háború előtti képet édesanyámról, róla jóval kevesebb van. Az egyik az én fiam, a másik az öcsém lánya. Édesanyám a háború után lent maradt Békéscsabán egészen 1948-ig. Akkor eladta a lakást, és itt vettünk egy közös lakást, aminek aztán nem bírtuk a költségét, és el kellett adni. Ez a Böszörményi úton egy nagyon szép lakás volt, kétszobás lakás. A családból én kerestem legelőször, mikor 1949-ben elmentem dolgozni az Ipartervbe. De mint szigorló mérnöknek nem fizettek túl sokat, az egész családot eltartani abból nem tudtam. Volt, hogy édesanyám is elment állásba egy államosított varrodába, de nem bírta. Meg volt szabva, hogy mennyit kell normában csinálni. Ő kipróbálta, és rájött, hogy ennyit nem lehet rendesen megcsinálni. És akkor otthagyta. Szóval ő nem tudott így alkalmazkodni, úgyhogy nem volt nyugdíja. Semmi. Az öcsém villamosmérnökként végzett, akkor indult be a Miskolci Nehézipari Egyetem, 1949-ben. Ő ott tanársegéd lett, aztán adjunktus, docens, szóval ott volt oktató.

The Centropa Collection at USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". 

Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).