A kép Aranka nénémet [Feleki Lászlóné, született Schlosz Aranka] ábrázolja 1918-ban. Nagyon szép asszony volt. Ezen a képen olyan 20-25 éves lehet, tehát a 19. század végén születhetett.
A Schlosz lányok öten voltak: Gizella, Ilonka, Janka, Aranka és Regina. Házasságot mindössze ketten kötöttek: Ilonka [az interjúalany édesanyja] és Aranka, akinek viszont a házasságból nem született gyereke.
Amikor édesanyám meghalt, Aranka néném szeretett volna engem örökbe fogadni, hogy az ő gyereke legyek, de apám nem engedte. Azt mondta, hogy az én gyerekeim egyben maradnak.
1928-ban az anyai nagymamámhoz és nagynénéimhez költöztünk a Wekerle Sándor utcába, egy négyszobás udvari lakásba. A lakás a ház udvari frontját végig elfoglalta, gyönyörű nagy, fényes ablakokkal, és ott volt a negyedik szobában Aranka néném gyerekruha-szalonja, a varroda.
Aranka néném férje a Feleki László volt, akit szintén nagyon szerettünk. Ő nyomdász volt, nyomdászarisztokrata: betűszedő, kéziszedő. Édes volt, aranyos volt, hatalmas nagydarab ember. Ha volt valami hibája, az az, hogy lódított. De azt is valami tündéri módon csinálta.
Aranka 1945-ben halt meg Budapesten.
Schlosz Aranka
Centropa Collection acquired by USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC.
USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.