Sárdi Fülöp önképzőkörbeli társaival

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Fénykép készítésének éve:
    1930
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Középen vagyok én az álló sorban, ilyen mente van rajtam. Az önképzőkörbeli társaim vannak mellettem, már sajnos nem emlékszem a nevükre. Ez az önképzőkör a Kertész utcai felső kereskedelmi iskolában működött, ahova ekkor jártam. Én voltam az önképzőkör elnöke
 
Az önképzőkörben szavalatok voltak, kis jelenetek előadása volt. Ezt az előadást is az önképzőkör kereteiben adtuk elő. Az akkori Új Színházban mutattuk be, ami a Révay utcában volt, az Operaház mögött. Az előadás címe “Jelen, múlt és jövő” volt. Az akkori magyartanárom írta, akit Felsőőri Pongrácz Elemérnek hívtak, magyarkodom egy darab volt, nacionalista volt, de nem volt antiszemita, semmi jelentősége nem volt, hogy én zsidó származású voltam. Ez volt a nagy előadás, egyszer adtuk elő itt, a színházban, aztán később az iskolában adtuk még elő. A tanár rendezte az előadást, emlékszem, hogy rengeteget próbáltunk, több hónapon keresztül. 
 
A magyartanárom egy nagy irodalmár volt, és nagyon patronálta az önképzőkört. Annyira, hogy aki szerepelt az önképzőkörben, az kapott egy jó pontot. Én minden önképzőkörben szerepeltem, és mindig kaptam jó pontokat. Viszont az volt a szokása, hogy ha óra előtt valaki fölállt, és elmondta, hogy "tanár úr, kérem, mára nem készültem", azt nem feleltette. Én mindig fölálltam, és mindig mondtam, hogy "tanár úr, mára nem készültem". És azért, mert nem készültem, mindig feladott büntető verset. És soha nem készültem. De a jó pontokat mindig kaptam, úgyhogy semmi bajom nem volt belőle. 

Interjú adatok

Interjúalany: Fülöp Sárdi
Interjúkészítő neve:
Sárdi Dóra
Interjú készítésének hónapja:
Október
Interjú készítésének éve:
2003
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Fülöp Sárdi
Zsidó név:
Fajsl
Születési év:
1914
Születési hely:
Budapest
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Borkereskedés borfelvásárlója
II.világháború után:
Hungarovin vezérigazgatója
Névváltozás
  • Születési név: 
    Stein
    Névváltoztatás éve: 
    1946
    Névváltoztatás oka: 
    Magyarosítás

További képek ebből az országból

Lóránt Istvánné kislányként apjával és nagynénjével
Dezsõ Árpád és a felesége
Keller Lipót
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8