Nógrád Miksa édesanyja két unokájával

Nógrád Miksa édesanyja két unokájával

A képen az édesanyám látható a húgom fiával és az én fiammal, 1938-ban Újpesten, a ház kertjében. 

A kis Tamás egy éves, a húgom fia [Steiner Róbert] három éves.

A kisfiam, Tamás 1937-ben született. Szépen cseperedett, nevelgettük Olgával. Ugyanoda járt iskolába, ahová én és a testvéreim. Az antiszemitizmussal talán akkor szembesültem először, amikor a fiam hazajött az elemi iskolából, és elmondta, hogy lezsidózták. Nagyon megdöbbentem, mert előtte nem is lehetett érezni ezt a dolgot abban a körben, ahol én mozogtam. 

A húgomat a férjével és a gyerekével együtt vitték el 1944-ben, Újpestről. Nem tudom pontosan, hogy hová, mert munkaszolgálatos voltam akkoriban. Amikor hazaértem, akkor hallottam, hogy mi történt vele, ugyanúgy, mint az egész családommal. Csak akkor tudtam meg, hogy Auschwitzba kerültek ők is

Open this page

A Centropa-gyűjtemény az USHMM-ben

A Centropa archívumát megvásárolta a Washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum (USHMM). Az USHMM hamarosan egy, a gyűjteményt bemutató oldalt hoz létre a Centropa anyagai számára.

Tudományos kutatók figyelmébe: Az USHMM az interjúk eredeti nyelvű, szó szerinti átiratait, valamint a nagy felbontású fényképeket is elérhetővé tudja tenni. Minden publikációban kötelező feltüntetni a következő hivatkozást: „A Washingtoni Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeum Centropa-gyűjteményéből”.

További információért, kérjük, vegye fel a kapcsolatot velünk a collection [at] centropa.org e-mail címen.