Neufeld György a hitközség kantinjában

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Kolozsvár
    Fénykép készítésének éve:
    1991
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Románia
    Ország neve ma::
    Romania
Ez a kép kb. 10 éve készülhetett a zsidó kantinban. [Jobb oldalon, hátul a kalapos úr Neufeld György, mellette Kárp Ferenc, a barátja.] Nem tudom, milyen alkalomból készült a kép. Valamilyen összejövetel lehetett, amit éppen a kantin termében tartottak. Mindig volt egy pár hivatásos fényképész, készítettek 10-15 képet eladásra, bevitték a hitközséghez, meg volt számozva mindenik. Én rajta voltam ezen a képen, így megrendeltem magamnak. 2-3 ünnepség szokott lenni évente. Amikor lejön az országos főrabbi, vagy jön Bukarestből egy delegáció, akkor szoktak fényképezni, nem egyházi ünnepekkor. Összejövetel jellegű inkább. A főrabbi vagy a bukaresti elnök tart egy beszédet, ha délelőtt van az összejövetel, a félórás reggeli imádkozást megtartják, amit egyébként is megtartottak volna, a tömeg nélkül. Nem tudom, kik vannak még a képen, és csak véletlen lehet, hogy csak férfiak látszanak.
 
A kantin fokozatosan változott a szükségletek szerint. Volt egy főrabbi, Rosen nevezetű [lásd: Moses Rosen], aki vaskézzel tartotta a romániai zsidóságot, és nagyon ügyesen szervezett. Ő szervezte meg ezt a kantinhálózatot Romániában.
 
A kantinban kis, 2-3-4 személyes terítékek vannak, és van egy nagyobb asztal 6 vagy 8 személy részére. A terem egyik végében van a bejárat, a másik végében a konyha. Közvetlenül a konyha előtt van egy kis irodasarok, ott kell fizetni. Különböző kategóriák vannak: vannak, akik teljesen ingyen kapják a kosztot, vannak, akik kedvezményes áron, főleg a fiatalok, akik bizonyítani tudják, hogy zsidó származásúak, és van, aki teljes áron kapja az ételt. Kb. 30 személynek hazaviszik a kosztot, azoknak, akik nem tudnak bejárni. "Asistat"-nak nevezik őket, azt jelenti, hogy a hitközség gondoskodik róluk. Van egy magyar ember, aki kiviszi ezeknek az asistatoknak az ételt. Háromkerekű biciklin viszi a kosztos csészéket egy nagy ládában. Van, akinek a családtagja viszi haza. Szombaton és vasárnap a kantin zárva van. Pénteken kiadják a kosztot hétvégére. Kóser koszt van, éppen ezért nagyon egyhangú, és nem lehet tejfelt tenni az ételbe [lásd: étkezési törvények]. Jellegzetes zsidó ételként szombatra csólentet adnak. Hétvégére mindig lehet választani kétfajta levesből és második fogásból. Mindig van húsleves vagy zöldségleves-kombináció és gyümölcsleves, másodiknak egy szelet hússal van csólent vagy krumplipüré. Ehhez adnak savanyúságot és egy darab házi süteményt. Nem eszünk kalapban, hanem mindenki egy kicsi sapkát tesz a fejére, ott egy asszonynál vannak ilyen kis sapkák, és ő ad [vagy mindenki viszi a saját kipáját].

Interjú adatok

Interjúalany: György Neufeld
Interjúkészítő neve:
Molnár Ildikó
Interjú készítésének hónapja:
Július
Interjú készítésének éve:
2001
Kolozsvár, Románia

Kulcsfigura

György Neufeld
Születési év:
1915
Születési hely:
Kolozsvár
Halálozási év:
2003
Halálozási hely:
Kolozsvár
Country of death:
Románia
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Röntgenorvos
II.világháború után:
Adjunktus röntgenklinikán

További képek ebből az országból

Székely Imre
Bacher Jakab
Bacher Izidor
Illés Szidónia

További életrajzok ebből az országból

glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8