Meghívó a Sztálin temetése napján tartott nagygyűlésre

Meghívó 1953. március kilencedikére, a Sztálin temetése napján tartott nagygyűlésre. Címlapján Sztálin dombornyomású profilja és az 1879--1953 dátum látható. A hátsó borítón olvasható, hogy ez a 901. számú meghívó.
 
1949 és 1966 között az MTA Nemzetközi Kapcsolatok Osztályán dolgoztam. Minden év március egész hónapja a magyar--szovjet barátság hónapja volt, amikor egy nagyon tekintélyes delegációt fogadtunk. Tagjait általában úgy válogatták össze, hogy tudós is volt, író is, muzsikus is, sztahanovista munkás is, szerkesztő is és így tovább. Nem voltak túl sokan, de csupa kint jól ismert ember. 
 
Sztálin 1953. március ötödikén halt meg. Tehát éppen itt volt az évi szokásos küldöttség. Akkor számomra a legemlékezetesebb vendég Emil Gilelsz, a nagyszerű zongoraművész volt. Sztálin temetésének napján, március kilencedikén nagygyűlést tartottak a Felvonulási téren. Egy nagyon hideg és kellemetlen, csípős napon volt ez.
 
Ott volt egy nagy tribün, és mellette állt a Mikus Sándor által alkotott bronz Sztálin-szobor, amit aztán 1956-ban úgy fűrészeltek le, hogy csak a csizmái maradtak meg. A tribünön voltunk a delegáció tagjaival, nagyon sok különböző vezető ember társaságában. A városnak nem volt olyan munkahelye, ahol ne mozgósították volna az embereket. Hatalmas tömeg gyűlt össze.