Baik Éva anyai nagyanyja két húgával

Baik Éva anyai nagyanyja két húgával

A kép jobb oldalán anyai nagymamám, Schischa Ignácné, szül. Österreicher Regina, mellette húgai, Berta és Natália. A lapot fivérüknek, Adolfnak küldték 1901-ben Zalaegerszegről Debrecenbe, aki ott vasutas volt. Ő volt az a családból, aki magyarosította a nevét Országra. Még egy fiútestvérük volt, Samu, aki építész volt. 
 
Nagypapa 1896-ban nősült másodszorra Wiener Neustadtban. Nagymama zalaegerszegi volt. Három gyermekük született. A legidősebb az édesanyám volt, Etelka, aztán Klári és Walter. Meglehetősen szerény körülmények között éltek, mégpedig azért, mert a nagyapám, aki eltarthatta volna a családot, 1910-ben meghalt. Nagyanyám ott maradt három kiskorú gyerekkel. Visszajött Magyarországra, ahonnan elment a házasságkötése után, bár az egy és ugyanaz az ország volt akkor még, az Osztrák--Magyar Monarchia. Egy jó ideig Szombathelyen élt. Ha jól tudom, még például olyasmivel is foglalkozott, hogy gyerekeknek vagy diákoknak főzött. 
 
Nekem csak nagyon röviden mesélték, hogy a nagyapám után szinte semmi sem maradt, mert ő ugyan szorgalmas és szolid ember volt, de az öccse egyszer kölcsönkért tőle huszonötezer békebeli, első világháború előtti koronát, és azt soha az életben nem adta vissza. Így aztán a megözvegyült nagymamám nagyon nehezen élt a három gyerekkel, akiket iskoláztatni kellett. 
 
Natália néni Szombathelyen élt a férjével, doktor Viola Ödönnel, aki ügyvéd volt. Nemigen tudok róluk. A néni nagyon fiatalon, ágyban, párnák közt halt meg tífuszban. Ha megvan Szombathelyen a zsidó anyakönyv, abból lehetne megtudni, máshonnan nem, hogy mikor. Volt egy lányuk, Renée, akit én ismertem is, de nem volt vele kapcsolatom. Túlélte a háborút.
 
Nagymama másik nővéréről, Berta néniről és családjáról sokat tudok. Hatéves koromtól az ő haláláig, tizennyolc éves koromig [1942] egy házban éltem vele Zalaegerszegen. Doktor Jámbor Mártonné, férje, Marci bácsi és öt fia. Berta néni egész életében itt élt, férje, aki ügyvéd volt, három vagy négy évvel őelőtte halt meg. Berta néni világra hozott öt gyereket. Állítólag még egy hatodik is született, de az csecsemőkorában meghalt. Nem meséltek róla soha. Mind az öt fiú nagyon jól sikerült. Név szerint: Miklós, Laci, Sanyi, Karcsi, Pista.
 
Open this page