Mária Kovácová-Kohnová Jeruzsálemban

Mária Kovácová-Kohnová Jeruzsálemban
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Jeruzsálem
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Izrael
    Ország neve ma::
    Israel
A felvételen a lányom, Marika [Mária Kovácová-Kohnová] van. A kép Jeruzsálemban készült, a kilencvenes évek táján. Két gyermekem született. Az első, aki Csúzon van, és a Marika. Az első lányom 1948-ban született, az volt Kohn Mártuska. A Kohn néven nem szerepelünk, de a sírkőn és ilyesmire odateszem. A férjemnek a nővére volt Márta, ő akarta. Rövidítve Tusika volt. Sajnos pár hetes korában meghalt, szegényke. Egyik óráról a másikra történt. Marika pedig 1950-ben született. Marika még Nagyölveden kezdett iskolába járni. Három évet járt oda. A negyediket itt fejezte be, Érsekújvárban. Magyar iskolába járt, mert ott, helyben nem volt szlovák iskola, a szomszéd községbe kellett volna járni, de nem mertük hagyni. Féltettük, hogy megfázik, a buszokra várni meg minden. Nem veszített semmit a világon, sőt nyert, mert a magyar helyesírás és a szlovák is tökéletes. A tanulmányait az ekonómiai középiskolán folytatta. Nem járt főiskolára. Az első munkahelye Érsekújvárban volt, egy drogériai nagyraktár hivatalában. Nem tudom, milyen osztályon volt. Pozsonyban is dolgozott egy ideig a UNZ-on [Ústav národného zdravia - Nemzeti egészségügyi intézet], de aztán visszajött a zdru?ené stavbyba [építészeti hivatal]. Utána már betették invalidba. A legtöbbet a drogériában volt. Sokat járt Pozsonyba annak idején, mert neki kellett bemutatnia a szortimentot [választékot] és a megrendeléseket. Havonta többször is bement. Ezen a három helyen dolgozott. Marika nem volt férjnél.

Interjú adatok

Interjúalany: Klára Kovácová-Kohnová
Interjúkészítő neve:
Barbora Pokreis
Interjú készítésének hónapja:
November- December
Interjú készítésének éve:
2006
Érsekújvár, Slovakia

Kulcsfigura

Mária Kovácová-Kohnová
Születési év:
1950
Születési hely:
Nagyölved
Foglalkozása
II.világháború után:
Közgazdász

További képek ebből az országból

Schwarz Samu és Árpád
Kovács Béla és családja
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8