A Klein család

Ezen a képen a családom látható, a képről egyedül a bátyám hiányzik. Az ülő sorban balról az első anyám, kezében én magam vagyok, mellettem apám ül. Anyám mögött áll az idősebbik nővérem, Sosáná, mellette pedig Lea nővérem. Ez a kép Kolozsváron készült 1930 körül, én itt lehetek olyan három vagy négy éves. Valamilyen műteremben készült a fotó, de nem tudom, hogy melyikben.
 
A szüleim Kolozsváron találkoztak, az esküvő 1910-1915 között lehetett. Hogy hogyan kerültek föl Kolozsvárra, azt nem tudom. A szüleim is házasságközvetítő útján találkoztak, és azt hiszem, nagyon szerették egymást. Idővel egymáshoz szoktak, és elég hamar jöttek a gyerekek. 
 
Anyukám háztartásbeli volt. Az édesapám pedig rabbi a kolozsvári templomban. Nem volt pénzük, olyan nyomorult szegények voltak. Mégis ha visszagondolok, mi voltunk ebben a nagy családban a leggazdagabbak. A leggazdagabbat képletesen értem. Mi éltünk városban, Kolozsváron, a többiek mind vidéken éltek, ahol sokkal nagyobb volt a szegénység, mint városon. A mi gazdagságunk annyiból állt, hogy volt egy lakásunk, egy tíz-tizenöt lakásos hosszú udvar legvégében. Az összes vidéki rokont mi támogattuk, ha följöttek Kolozsvárra.
 

Centropa Collection acquired by USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. 

USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". Please contact collection [at] centropa.org.