A Keller lányok

A Keller lányok

Anyám és két nővére, Regina és Johanka látható a képen. A bal szélső a mamám, a középső a Johanka, a jobb szélső pedig a Regina. Nem tudom, hogy hol készült a kép, de feltételezem hogy Nagysomkúton, mert anyám még itt lány, olyan tizennyolc éves lehet (Anyja 1889-ben született). Az 1900-as években készülhetett a kép. 
 
Az édesanyámék hárman voltak lányok, és volt egy fiútestvérük is. Volt még egy testvérük, de róla semmit nem tudok, csak a gyerekeire emlékszem. Összesen tehát öten voltak. 
 
Johanka férje infarktusban halt meg 1940-ben. Ő egy kicsi templomnak volt a rabbija Kolozsváron, a Szamos utcában. Belépett a templom kapuján, összeesett és meghalt. Mandelbaum volt a férj vezetékneve, a keresztnevét nem tudom. A férj Hajdúszoboszlóról származott. Nagyon rendes ember volt, nagyon szerettem. A Johanka néninek volt három lánya. Az egyik lány a Laju (Lea), elment 1940-ben Palesztinába egy ifjúsági csoporttal. Ő ma is egy kibucban él. A másik két lány Hindu (Hinde) és Rózsi Auschwitzban halt meg a mamával együtt. 
 
A Regina a férje után a Lőb vezetéknevet használta. Két lánya volt. Az egyik Palesztinában élt, mert ők is kimentek még a háború előtt, a katonai cenzúránál dolgozott a háború alatt, utána kivándorolt Kanadába. Nem tudom, hogy hívták. A másik lányt Muklinak hívták, az operaénekesnő lett. Bukarestben kezdte a pályafutását, ott lett operaénekes. Gyönyörű, magas lány volt. Egyszer eljött hozzánk, Kolozsvárra, és amikor énekelt, és kivágta a magas c-t, nálunk egy üvegváza szétesett, olyan hatása volt ennek a hanghullámnak. Férjhez ment egy olasz férfihoz, és Edit della Pergola néven énekelt Olaszországban, és aztán ők is kivándoroltak Kanadába. A Regina férje egy nagy hóhányó volt, rengeteg adósságot tett. A szülők halála után ment a két lány Kanadába, azt hiszem. A szülők 1950 körül haltak meg. Az még érdekes lehet, hogy a Reginának egy cigányasszony megjósolta, hogy ötvenkét éves korában meg fog halni. Kolozsváron tenyérből jósolta ezt neki még leány korában. És ötvenkét évesen egy epeműtétben halt meg, Tel-Avivban. Szerintem nem szabad jósoltatni a jövőről.
 
Open this page