Ez az első feleségem és az unokatestvére, aki Izraelben él. Ez a fénykép 1988-ban készült, Békásmegyeren laktunk, akkor már beteg volt a feleségem, épp a műtét után volt.
A feleségem 1932-ben, Miskolcon született. Zsidó asszony volt, méghozzá nem is akármilyen családból. Szendrői ortodox zsidó családból származott. Egyedüli gyerek volt. Négy polgárit végzett. A Dob utca 34-ben lakott, szemben a zsidó hitközséggel. 1951-ben házasodtunk össze, s a Király utcában laktunk. A feleségem az Állami Könyvterjesztő Vállalatnál bolti eladó, adminisztrátor és pénztáros is volt. Az első feleségemmel harminchat évig éltünk együtt, 1988-ban halt meg. Zsidó rítus szerint temettük.
Az unokatestvér édesanyja meg a feleségem édesanyja voltak testvérek. A férfi zeneszerző és karnagy, neki is van egy érdekes élettörténete. Kivándorolt Izraelbe, s ott mihez fogjon? Kérdezték, hogy mit akar tanulni, mondta, hogy pék szeretne lenni, s akkor kitanították kenyeret sütni. Aztán egyszer csak beiratkozott a konzervatóriumba, zeneszerzést tanulni. Elvégezte, s az izraeli rádió zenekarának lett a karnagya. Mind a három háborút végigcsinálta szegény, leveleztem is vele egy időben, meg volt itt nálunk is.
Gárdonyi Lajosné unokatestvérével
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).