Kép
Ezt a kivonatot 1949. október nyolcadikán adta ki a nyolcadik kerületi anyakönyv-vezetőség. Be kellett vonulnom katonának, soroztak, s akkor kellett vinni a születési bizonyítványt, ami nekem persze nem volt, mert minden iratom odaveszett. S akkor adták ki, illetékmentesen, direkt erre a célra ezt a kivonatot.
1948-ban vonultam be a magyar hadseregbe katonának. Elkövettem ezt a nagy hibát. Azt mondták nekem, hogy legyek tiszt. Elvégeztem egy iskolát, fölavattak tisztnek. Utána le akartam szerelni, nem engedtek. 1956-ban még a katonaságnál voltam. Novemberben szereltem le. Szeretném kitörölni az életemből ezt a katonáskodást, ugyanúgy, mint ahogy szeretném az életemből kitörölni azt a marhaságot, hogy visszajöttem ebbe az országba.
A kivándorlás nehéz dolog, de őszintén megmondom, foglalkoztatott. 1948-ban, mikor katona lettem, volt egy fiú, aki szervezte az aliját, de akkor már nehezen mozgott apám. Volt egy orosz százados, az is kivitt volna Ausztriába. 1956-ban, mikor már úgy csendesedett a dolog, a házmesterünk a Király utcában odaállított egy mentőautóval, és mondta: 'Elviszlek benneteket, minket senki sem állíthat meg!' De vagy a feleségem, vagy a gyerek volt beteg, s nem tudtunk elmenni. Én elmentem volna. Sokan kimentek a rokonok közül. Az egyik fiú közvetlenül a háború után ment Németországba, ott kiképezték péknek. 1956 után a feleségem unokatestvére is kiment. Miskolcról menekültek a két lányával és a férjével. Voltak azóta itthon már többször is. Izraelben nem jártam soha. A rokonokkal levélben tartjuk a kapcsolatot. Nagynénémmel kétszer-háromszor leveleztem, de aztán nem válaszolt, én sem írtam.
