Földes Klára vöröskeresztes elismervénye

Földes Klára vöröskeresztes elismervénye

Ez a Vöröskereszttől kapott elismervényem. Kolozsvári tartózkodásom alatt elvégeztem egy vöröskeresztesnővér-tanfolyamot. Elvittek a kórházba, ahol figyelhettünk és tanulhattunk dolgokat. 
 
Az elemi iskola elvégzése után a szüleim fizettek az iskoláztatásomért. Nem volt nagyon drága, bárki megengedhette magának. 12 évig jártam iskolába. Tehát az első négy elemi osztályt Kürtösön végeztem, aztán 8 évig tanítóképzőben tanultam, hogy tanítónő lehessek. Az első évet Aradon végeztem. Mivel ott az iskolát bezárták, elhelyeztek Lugosra, ahol a második évemet töltöttem. Aztán azt az iskolát is bezárták, és Kolozsvárra kerültem, ahol a következő 6 évet végeztem és leérettségiztem. 
 
1938-ban elkezdtem egy kéthónapos védelmi kurzust is önkéntesként. Az első hónapot Tordán töltöttem. Mind elméleti, mind gyakorlati oktatásban volt részünk. Megtanultam lőfegyvert használni. Volt egy tiszt, aki a kiképzést végezte. Pitic volt a neve, és egy átok volt. Nem fejezhettem be a kurzust, mert az első rész után zsidókat nem engedtek részt venni, így hazaküldtek. Végigsírtam az utat Tordától hazáig. 
 
Open this page