Farkas József, Crihãlneanu Corneliu és Strungaru

Farkas József, Crihãlneanu Corneliu és Strungaru
+
  • Fénykép készítésének helye:
    Schwerin
    Fénykép készítésének éve:
    1972
    Ország neve a fénykép készültekor:
    NDK
    Ország neve ma::
    Germany
Ez a kép Kelet-Németországban van fényképezve, egy kereskedelmi delegációval voltam ott 1972-ben. Én vagyok középen, a bal oldalamon Crihãlneanu Corneliu, ő volt a Napochim igazgatója, a jobb oldalit Strungarunak hívták, ő a bukaresti Külkereskedelmi Vállalatnál dolgozott. Mint a helyiipari vállalatnak, a dési Bobâlnának az igazgatója külföldön is voltam. 1971-ben voltam Belgiumban egy kiállításon, Salon International de Artal Menajeral [Nemzetközi Belsődíszítési Kiállítás], így hívták a kiállítást, voltam Brüsszelben, Anversben [Antwerpen], és egy Izegem nevű város volt, ahol voltak kuncsaftjaink. Onnan átmentünk Hollandiába, ott Hágában tanyáztunk, voltunk Amszterdamban, Utrechtben, Nijmegenben. Kereskedelmi kapcsolataink voltak ott, kisbútort termeltünk, és azt árultuk. Voltam Kelet-Németországban is 1972-ben, a Leipzigi Nemzetközi Kiállításon. Ott minden reggel kellett jelentkezzünk kilenc órakor [a kiállításon], este hat órakor volt a befejezés, hét órakor kellett menjünk a követségre gyűlésezni. Ez egyfajta ellenőrzés volt, hogy még nem léptünk le. Minden este. És mire befejeződött a mindennemű gyűlés, elmentünk vacsorázni, és nem kaptunk semmi kosztot, mert mindenki már vacsorázott, de mi gyűléseztünk. És ez volt a divat.

Interjú adatok

Interjúalany: József Farkas
Interjúkészítő neve:
Major Emõke
Interjú készítésének hónapja:
Augusztus
Interjú készítésének éve:
2005
Dés, Romania

Kulcsfigura

József Farkas
Születési év:
1929
Születési hely:
Kolozsvár
Foglalkozása
II.világháború után:
Vállalatvezetõ

Másik személy

Corneliu Crihãlneanu
Foglalkozása
II.világháború után:
Igazgató

További képek ebből az országból

Farkas Mariann
Ru'ena Deutschová Hornbergben
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8