F. Imréné

+
  • Fénykép készítésének helye:
    Budapest
    Ország neve a fénykép készültekor:
    Magyarország
    Ország neve ma::
    Hungary
Ez az egyik utolsó fénykép anyámról. Valamikor az 1970-es évek végen vagy az 1980-as évek elején készülhetett a lakásában. A második világháború után anyám változatlanul járt a zsinagógába. Én se előtte, se utána nem jártam, csak egy évben egyszer, ma ezeket úgy hívják, hogy Jom Kipur-zsidók. Az anyám házát először az Üvegesek Ipartestülete vette meg 1946-ban vagy 1947-ben, azoktól aztán elvették [lásd: államosítás Magyarországon]. Annyiban változtak az albérlők, hogy két parasztgyerek lakott a belső szobában, akik katonatiszti iskolába jártak. Ez volt 1950--51-ben, és anyám kikötötte, hogy ide nőt nem lehet hozni. Erre a nőket az ablakon mászatták be. Ezek ilyen kalandos évek voltak a háború után. A házba senki semmit soha be nem fektetett a kommunista évek alatt, az csak rohadt le. Ez egy tanácsi bérlakás volt, amikor az anyám meghalt, 1983-ban. A lakás akkor is úgy nézett ki, mint korábban, de már volt cserépkályha. Óriási fejlődés. Fürdőszoba, vécé és melegvíz továbbra sem volt. Ki kellett menni a konyhába kezet mosni. Már csak egy albérlő volt, egy villamosvezető, és amikor anyám meghalt, ő maradt benne. Hozzá rendszeresen jártam látogatóba, most halt meg, egy évvel ezelőtt. A ház maga le van robbanva. A telek elég értékes. Lehet, hogy le fogják előbb-utóbb bontani, és egy irodaházat vagy valami mást építenek a helyére.

Interjú adatok

Interjúalany: N. F.
Interjúkészítő neve:
Boros Zsolt
Interjú készítésének hónapja:
Június-Július
Interjú készítésének éve:
2004
Budapest, Hungary

Kulcsfigura

Imréné F.
Születési év:
1894
Születési hely:
Csata
Halálozási év:
1983
Halálozási hely:
Budapest
Meghalt:
after WW II
Foglalkozása
II. világháború előtt:
Háztartásbeli
II.világháború után:
Háztartásbeli
Névváltozás
  • Születési név: 
    Klein Blanka
    Névváltoztatás éve: 
    1920
    Névváltoztatás oka: 
    Házasság

További képek ebből az országból

Jelmezbál Gyönkön
Ismeretlen pár
Az S. fivérek házastársukkal
Czitrom Mihályné
glqxz9283 sfy39587stf02 mnesdcuix8
glqxz9283 sfy39587stf03 mnesdcuix8