Ez az a bizonyos porcelánfejű baba, amit a magyar rendőr a bevagonírozás előtt azzal vett el tőlem, hogy 'arra már nem lesz úgysem szüksége'.
Apám nem volt már katonaköteles korban, így csak 1940-ben volt munkaszolgálatos Szolnok-Abonyban két vagy három hónapig. Aztán hazajött, és 1944-ben együtt kerültünk a gettóba. A gettóban nem lakásban, hanem az árkádok alatt laktunk. Szegeden a zsinagóga körül volt a gettó. Arra határozottan emlékszem, hogy éjszaka mondták meg, hogy kiürítik a gettót. Ez nem bejelentésként hangzott el, hanem szájról szájra terjedt, és a templomba beszállásoltakkal kezdték a kiürítést. Előbb a Sportpályára vittek egy csomó embert, aztán áthajtottak mindenkit a téglagyárba, ahol sokáig voltunk.
Ebben az időben Szegeden kétezer-kétezer-ötszáz zsidó élt, de a téglagyárba körülbelül ötezer zsidót gyűjtöttek össze. A többieket a Szeged környéki falvakból. A téglagyárból kivittek bennünket a Szeged Rókusi pályaudvarra. Személyi motozást hajtottak végre, és mindent, ami értékes volt, elvettek tőlünk. Többek között a porcelánfejű babámat is elvették, pedig az egyik rendőr, miután megvizsgálta, mondta, hogy nincs benne semmi. Erre a magyar rendőrparancsnok megjegyezte, hogy 'nem lesz neki már arra szüksége'. Borzasztóan el voltam keseredve emiatt.
A háború után, amikor mindenkinek igazolnia kellett, mit tett vagy nem tett a háború alatt, mi elmondtuk, hogy miként viselkedett ez a rendőrparancsnok, és én még külön elmondtam, mit mondott nekem. Ekkor eljött hozzánk a felesége könyörögni, hogy vonjuk vissza a vallomásunkat, de persze erre nem voltunk hajlandók.
Diamant Róbertné kislány korában
The Centropa Collection at USHMM
The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.
Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC".
Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).