Déri Antalné az első férjével

Ez Piri testvérem a férjével, Krausz Gyulával. Az egyéves házassági évfordulón, 1927-ben készült a fotó a Gráf műteremben Egerben. Nem sok fényképész volt Egerben, talán kettő-három. A Gráf-műhely egy nagy fényképészet volt. Gráf nem volt zsidó.  
 
A Piri férje kereskedő volt. 1926-ban házasodtak össze. Volt egy unokabátyánk, a Kőrösi Béla. Ez egy kicsit hóbortos fiú volt, de ügyvéd volt. Az udvarolt a Pirinek. És úgy volt, hogy a Piri ment volna a Bélához férjhez egy hét múlva. Aztán nem lett semmi, mert közben a Krausz Gyula megkérte a kezét. Anyuka elgyalogolt a Reb Sájeléhez, az egy rabbi volt, aki megmondta, hogy ne adja oda Amerikába, hanem ha van itt valaki, aki rendes, ahhoz adja. Mi, gyerekek hallgatóztunk persze, és hallottuk, hogy azt mesélte anyuka, hogy mit mondott a rabbi. A vége az, hogy a Piri nem ment ki. Minden megvolt, mindenféle iratok, de Piri nem ment Dél-Amerikába. Ugyanolyan "vállalkozó szellemű" volt, mint a többiek. Így lettünk mi míszek és nem "miss"-ek. Mert ez így közszájon forgott a családban, hogy miért is nem lettél "miss". 
 
Piri a polgári után [lásd: polgári iskola] még két kereskedelmit is végzett [lásd: kereskedelmi iskolák]. Kereskedelmi felsőbb iskola volt, apácák tanítottak. És az nagyon drága dolog volt. Ha valaki akart irodába menni, akkor mint a nővérem is, két kereskedelmit járt, és mehetett alkalmazottnak. Egerben volt egy autókereskedő -- egyetlenegy akkor még, autó is alig volt, gyalog jártunk, ez egy kisváros, két perc alatt elértünk az egyik végétől a másikig --, szóval ennél az autókereskedőnél dolgozott a Piri a házassága előtt. 
 
Amikor férjhez ment, Piri itt lakott Pesten a VII. kerületben, ahol később én is laktam a csillagos házban. A férje valahol a munkaszolgálatban halt meg 1945-ben. A Piri a háború után a férje helyett átvette azt a munkát, amit az végzett. Vitte a kenyeret egy nagy kenyérgyárból, és üzletekben rakta le. Ez egy külön foglalkozás volt.

Photos from this interviewee