A csónakházhoz menet

Ez az újpesti összekötő híd. Ez egy tavaszi napon készült, amikor kimentünk a csónakot rendbe szedni. A jobb oldali Oblath Jenő, a bal oldali Hahn Imre, a férjem, én vagyok középen. Ez az 1930-as évek elején, talán 1930-ban vagy 1931-ben lehetett. 
 
Az unokabátyáimmal, a szülőanyám testvérének a gyerekeivel gyakran összejöttünk. Mátyásföldön laktak ők is, közel volt a két ház, öt percre. Az unokabátyáim a férjem barátai voltak -- rokonok és barátok is. Szerettem őket nagyon, intelligens, művelt, olvasott emberek voltak. Érettségiztek.  Akkor nagy szó volt, ha maturált valaki [lásd: érettségizettek aránya 1920 körül]. Ők még nem voltak akkor házasok. Sőt nagyon haragudtak a férjemre, mert ő volt az első ebből a társaságból itt a csónakban, aki nős.  Volt csónakjuk, és volt közvetlenül az újpesti összekötő hídnál az első csónakház -- Magasházinak hívták a csónakház tulajdonosát --, ott bérelték a helyet a csónaknak. És ahogy kezdett jó idő lenni, mentek először lakkozni, rendbe tenni. Zárt kabinunk volt a csónakházban, amiben tudtunk öltözni, és ott tudtuk tartani a holminkat, amire szükségünk volt. 
 
Mikor már én is a társaságban voltam, mentünk rendbe hozni a csónakot, és minden hét végén szombaton fölmentek Vácra vagy Horányba, és én vonattal mentem vasárnap reggel utánuk, ugye akkor nem volt divat, hogy a menyasszony egy sátorban aludjon a vőlegényével. Aztán este meg haza. Ez volt minden hétvégén, amikor jó idő volt. Hogy pont ez a sport hogy jutott eszükbe, nem tudom, de a Jenő a Munkás Testedző Egyesületnek volt a tagja. A férjem is tagja volt ennek. Később aztán abbamaradt az evezés.
 
Jenő nekem is unokatestvérem, meg a férjemnek is. Nekem az anyám részéről, a Náci bácsinak, anyám testvérének a gyereke, és az Imrének is az anyja részéről, akinek a testvére, Lina néni lett a Náci bácsi felesége. Jenő 1903-ban született, és 33 éves korában vérmérgezést kapott, abba halt bele, nem volt még penicillin [A penicillint 1928-ban fedezte fel Fleming, de csak 1940-től tudták olyan mennyiségben előállítani, amely lehetővé tette a gyógyszerként való fölhasználást -- A szerk.]. Érettségizett és tisztviselő volt, de nagyon sokáig állás nélkül volt. És mikor építkeztek Mátyásföldön 1930-ban vagy 1931-ben, ő volt az építésvezető. Notlen volt, és otthon lakott.

The Centropa Collection at USHMM

The Centropa archive has been acquired by the United States Holocaust Memorial Museum in Washington, DC. USHMM will soon offer a Special Collections page for Centropa.

Academics please note: USHMM can provide you with original language word-for-word transcripts and high resolution photographs. All publications should be credited: "From the Centropa Collection at the United States Memorial Museum in Washington, DC". 

Please contact collection [at] centropa.org (collection[at]centropa[dot]org).