Strandon

A képen férjem, az édesanyja és az édesapja látható. A férjem gyerekként balról az, első, mellette a későbbi anyósom és a férje.
Nekem volt egy mondjuk úgy, hogy vőlegényem, finoman fogalmazva, Blumenthal Antalnak hívták, aki később a férjem lett. Ő Berlinben született 1915-ben. Az ő mamáját, akit Blumenthal Jenőnének (szül.Traub Janka) hívtak, elvitték az óbudai téglagyárba, vagy legalább is mi azt hittük. Ők egyébként a Kertész utca 38-ban laktak. Anyósom édesapját Traub Lipótnak, édesanyját Traub Lipótnénak (szül. Abineri Paulina Heléna) hívták. Ezeket az adatokat a fiam által készített családfából tudom. A Blumenthal család a Nógrád megyei Ó-Hutáról származik. Blumenthal Adolf, a férjem nagyapja, ott született, felesége Kohn Teréz pedig Rakonczán. 
 
A férjem a háború után, folytatta a szőrmekereskedést. Az ő szakmája szűcs volt, varrni nem varrt soha, de a szőrméhez nagyon értett. Elment pl. Bulgáriába, (az irha, az magyar találmány egyébként), és onnan hozta az árut. Ő bőrt hozott, nem kabátot, és itt csinálták meg. Alapanyagot hozott, és neki rengeteg kapcsolata volt. Aztán később, amikor már nem lehetett maszekolni, akkor a Pannónia Szőrmegyárban dolgozott.  Nem tudom megmondani, hogy mint micsoda, de a kereskedéssel foglalkozott. Hol tanulta meg ezt a szűcsmesterséget, azt nem tudom. Ő három polgárit végzett. Nem tudom, hogy hova járt polgáriba. Tíz év volt köztünk. Ő annyira tartotta a vallást, mint én. Szombaton ő sem gyújtott rá, nálunk is volt egy ideig gyertyagyújtás, amíg a szülők éltek. 
A férjem később, az MTK focicsapatnak, lett az intézője. Nagyon sikeres időszakban, a 1960-as években, amikor a híres 6:3 volt. Az egy nagy sikertörténet volt, mert pl. a Bozsik, Hidegkuti Nándor, akkor ott játszottak. Voltam is a Nándiéáknál Fiumében, ott volt kint edző az 1970-es években. Zsidójátékos nem nagyon volt az MTK-ban. A vezetőségben inkább voltak zsidók. Volt a híres Österreicher Emil, aki fontos ember volt. A férjem természetesen MTK drukker volt, de hogy ő, hogy lett intéző, azt már nem tudom. Mindig ott nyüzsgött körülöttük. Egyébként a férjem, egy nagyon édes "pali" volt, és nagyon szeretetre méltó. A szőrmekereskedéssel foglalkozott előtte még hosszú ideig, és valahogy onnan került ő az intézői székbe. Ő már innen ment nyugdíjba. Sok rádióinterjú készült vele. Az egész sportszakma ismerte, és nagyon elismerte.